Letöltendő börtönt kér az ügyészség Nobilis Kristóf milliárdosra egy kétmilliárdos adócsalási ügyben

2024. október 25. – 08:03

Másolás

Vágólapra másolva

Költségvetési csalás miatt vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség Nobilis Kristóf milliárdos üzletember ellen az Agrárminisztériumot érintő, több mint kétmilliárd forintos hűtlen kezeléssel összefüggő ügyben, az ügyészség letöltendő börtönt kért az üzletemberre – tudta meg a 24.hu. A lap értesülését megerősítette az üzletember ügyvédje, Papp Gábor is. A milliárdos ellen eredetileg pénzmosás gyanújával indult eljárás, de végül adócsalás miatt kell bíróság elé állnia.

A milliárdos vállalkozó neve az Agrárminisztérium visszaélési ügyében merült fel tavaly, amikor előkerült egy hozzá kötődő svájci bankszámla, amiről a Direkt36 írt részletesen. Az alapügyben Nagy János volt agrárminisztériumi helyettes államtitkárt azzal vádolják, hogy a közreműködésével fizetett ki a minisztérium egyik háttércége 2,2 milliárd forintot két ügyvédi irodának, de ezek a nyomozás adatai alapján nem végeztek ezért érdemi munkát. A lap azt írja, hogy az ügyvédi irodák vezetői egy budapesti cégen keresztül egy svájci bankszámlára utaltak jelentős összegeket, a számla tulajdonosa pedig egy panamai offshore cég volt, ami a bíróság által ismertetett iratok szerint Nobilis Kristófhoz köthető.

Mivel az agrártárca jelenlegi államtitkára Nobilis Márton, az ismert üzletember fia, egy tavaszi kormányinfón Nagy István agrárminisztert is kérdezték az ügyről. Nagy akkor azt mondta, hogy akik ebben érintettek, már nem dolgoznak a minisztériumnál. Nobilis Kristóf fia, Nobilis Márton viszont ma is az Orbán-kormány államtitkára. A miniszter akkor azt mondta, hogy olyan ügyvédi irodáktól rendeltek meg tanulmányokat, amelyek már korábban is dolgoztak nekik, a megrendelés és a teljesítés is szabályos volt, a munkát kifizették.

A miniszter tavasszal még azt mondta, nem kapott idézést az ügyben, a 24.hu most azt írja, információi szerint decemberben hallgatja meg a bíróság a minisztert az ügyben.

Nobilis ügyvédje azt is elmondta, hogy az alapügyben Nagy János volt helyettes államtitkár ellen emelt vádat a Fejér Vármegyei Főügyészség, a tárgyalás a Székesfehérvári Törvényszéken zajlik, Nobilis ellen a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség emelt vádat a Kecskeméti Törvényszéken. Az ügyvéd szerint a két ügyet annak ellenére egyesítették, hogy azok nincsenek azonos ügyszakaszban. Papp Gábor a lapnak azt is mondta, hogy szerinte súlyos ellentmondás van a Nobilis elleni vádiratban, azt mondta, hogy az üzletember egy olyan kölcsön részleteit kapta vissza, amit még a 2000-es években adott egy cégnek, ráadásul nem is sikerült törleszteni a teljes tartozást. Nobilis ügyvédje szerint nincs szó bűncselekményről.

Nobilis Kristóf ismert milliárdos üzletember, aki korábban Spéder Zoltán és Schmidt Mária üzlettársa volt a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.-ben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!