Bérelt autóik áfájával trükköztek a cégek, az autópályák kamerái buktatták le

2024. október 25. – 10:47

Másolás

Vágólapra másolva

Az autópályák kameráinak segítségével három, bérelt autóik áfájával trükköző céget füleltek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei – derül ki a NAV pénteki közleményéből.

Az ellenőrzött cégek bevallásukban a bérelt kocsik üzemeltetésének áfáját szinte teljes egészében levonták. Ez eddig még rendben is lehetne, ha tudják bizonyítani, hogy az autót csak üzleti célra használják – ha nincs útnyilvántartás, az üzemeltetés áfájának maximum felét lehet levonni.

A leadott útnyilvántartásokat az autópályák kamerafelvételeivel vetették össze a NAV-ellenőrök. Így derült ki az is, hogy 2022 nyarán az egyik céges autó papíron Tiszaújvárosból Sopronba közlekedett, a kamerákon viszont látszott, ahogy az M3-as, és az M7-es autópályán haladva elhagyta az országot, egy héttel később pedig ugyanezen az útvonalon érkezett vissza.

Az ellenőrzés szerint a három cég levonható adóját összesen több mint hárommillió forinttal csökkentette. A vállalkozások nem vitatták a NAV megállapításait és befizették a jogtalanul levont különbözetet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!