Egy nap alatt 55 tonna illegális szemetet gyűjtött össze a Magyar Közút ezer dolgozója

2024. október 24. – 08:50

Másolás

Vágólapra másolva

Október 11-én országos szemétgyűjtési akciónapot szerveztük, melynek keretében 1000 munkavállalónk 170 útszakaszt tisztított meg az illegális út menti szeméttől – írta közösségi oldalán a Magyar Közút Zrt.

A cég szerint az akciónap célja az út menti területek megtisztítása mellett az volt, hogy bemutassák, milyen napi szintű szélmalomharcot jelent az illegális szemetelőkkel szembeni küzdelmük.

Azt írták, hogy az útszakaszok kijelölésénél igyekeztek olyan helyszíneket kiválasztani, amelyek az őszi szabadidős tevékenységek miatt gyakran látogatott, turisztikailag frekventált területek, kerékpárutak, mint például a Balaton, a Velencei és Tisza-tó környezete.

„Általános tapasztalat, hogy sokan a felesleges hulladékot kevésbé forgalmas utak mellett dobják ki, így sok helyen találtunk bútorokat, textileket, építési törmeléket, elektronikai berendezéseket, gépjárműalkatrészeket, valamint gumiabroncsokat is. Sőt, autóbontásból származó karosszériadarabok, gázálarcok, valamint még éles lőszer is előkerült a szeméthalmokból” – írták.

„Általánosságban elmondható, hogy évente egy kisebb vármegyeszékhely éves kommunális hulladékának megfelelő szeméttől mentesíjük meg a közúti területeket. Ez a feladat évi 1-1,5 milliárd forintjába kerül társaságunknak és így az adófizetőknek is, amiből például 15-20 kilométernyi mellékutat is teljes körűen fel lehetne újítani” – írták.

Éppen ezért arra kérték az úthasználókat, közlekedőket, hogy legyenek körültekintőek, felelős módon, kizárólag az arra kijelölt helyeken, átvételi pontokon váljanak meg a kidobásra szánt hulladékaiktól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!