Születésnapi bulira foglalták, de neonáci fesztivált tartottak a csömöri kultúrházban

2024. október 22. – 11:57

Másolás

Vágólapra másolva

Az AntifaInfo Budapest nevű Facebook-oldal szerint kétnapos nemzetközi neonáci zenei találkozót tartottak október 11-én és 12-én a csömöri művelődési házban, azt írták, a szervezők megpróbálták titokban tartani a helyszínt, de az egyik olasz fellépő fotóin beazonosítható volt, írja a Hvg.hu.

A lap megkereste a csömöri Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatóját, aki azt mondta, zárt körű születésnapi rendezvényre adták bérbe a kultúrházat, nem tudták, milyen rendezvényt tartanak ott. Szeltner László a lapnak azt mondta, késő délután tudta meg, hogy „furcsa kinézetű vendégek” érkeztek, erről tájékoztatta az önkormányzatot és a rendőrséget.

Az illetékesekkel egyeztetve, zárt körben megtartották az eseményt, fokozott polgárőri és rendőrségi jelenlét mellett, atrocitás nem történt

– közölte az igazgató.

Szeptemberben írtunk arról, hogy az év leghosszabb éjszakájára, december 21-re is neonáci bulit szerveznek Budapestre, legalábbis erről árulkodik a Nordic Sun Records Budapest (NSRB) honlapja. Jegyek csak elővételben kaphatóak, a koncert helyszínéről csak a jeggyel rendelkezők fognak emailben információt kapni. Az eseményen két külföldi antiszemita zenekar is fellép.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!