Kisiklott egy vonat, késések várhatók a Keleti pályaudvaron

2024. október 21. – 06:59

Másolás

Vágólapra másolva

Műszaki ok miatt a Keleti pályaudvaron 15-20 perces késéssekkel közlekedhetnek egyes vonatok, írja a MÁV egy Facebook-posztban. A változások a hatvani és az újszászi vonalat érintik:

  • Az egri Agria, valamint a gyöngyösi Mátra InterRégiók Budapest és Hatvan között S80-as vonatként közlekednek.
  • Az Isaszegről 6:13-kor és 6:43-kor a Keleti pályaudvarra induló G80-as vonat (3179, 3189) nem közlekedik.
  • A szolnoki Z60-as vonatok Budapest és Sülysáp között S60-as vonatként közlekednek.
  • A Keleti pályaudvarról Nagykátára 5:50-kor induló S60-as vonat (3640) nem közlekedik.

A Telex információi szerint eltört egy csúcssín, ezért egy vonat kisiklott, és nincs rajta a sínen, ez akadályozza a vonatközlekedést. Az eset miatt kérdéseket küldtünk a MÁV-nak és a rendőrségnek is.

Hegyi Zsolt, a MÁV-Csoport vezérigazgatója Facebookon azt írta: egy alacsony sebességgel haladó mozdony siklott ki egy tengellyel a pályáról reggel a Keleti pályaudvaron. “Szerelvényvonat volt, így utast nem szállított, sőt a közelében sem tartózkodott. Senki nem sérült meg, a mozdonyvezető kollégánk sem, aki észlelte a pályahibát és ennek megfelelően cselekedett” – írta.

A baleset kapcsán érthetően jut eszébe mindenkinek az augusztusi, jóval súlyosabb siklásos baleset, amely szintén a Keleti pályaudvarnál történt. A két esetnek azonban műszaki értelemben nincs köze egymáshoz, hiszen az akkori balesetért felelős csavarokat azóta minden indokolt helyen átvizsgáltuk és az állapotuktól függetlenül, pusztán a koruk alapján cseréltük. A jelenlegi baleset okait alaposabb vizsgálatnak kell tisztáznia, de az már látszik, hogy más áll a hátterében: a képen látható csúcssín tört el. Az utasnak azonban nem is ez a fontos, hanem az, hogy biztonságban és a tervezett időben juthasson el az úticéljába. Ezen dolgozunk. Éppen ezért hoztunk már korábban döntést arról, hogy jövőre végrehajtjuk a Keleti-programot, amelyben a pályaudvar teljes váltókörzetét felújítjuk. (Előre jelzem, hogy a komplex munkálatokhoz egy időre a pályaudvar forgalomból történő kizárására is szükség lesz!) Addig az eddiginél gyakoribb, alaposabb vizsgálatokkal és szigorú biztonsági intézkedésekkel teszünk azért, hogy az ilyen és ehhez hasonló balesetek megelőzhetők legyenek, vagy mint ebben az esetben, a hatásuk minimalizálható legyen. Kollégáim ezekben a pillanatokban is megfeszített tempóban dolgoznak azért, hogy a forgalom mielőbb helyreállhasson a Keleti pályaudvarnál" – olvasható a posztban.

Facebookon Vitézy Dávid fővárosi képviselő is kisiklásról ír, és felszólítja a MÁV-ot, hogy gyorsan adjon magyarázatot arra, hogy ismétlődhetett meg ugyanott a kisiklás, mivel nyáron is történt már hasonló. „Ma reggel újabb kisiklás történt, ismét a Keleti pályaudvaron, egy mozdonyt érintően. Ez okozza a MÁV által bejelentett zavarokat a pályaudvar működésében. A pontos okokat nyilván nem lehet még tudni, de a nyár végi eset után illene igen gyorsan magyarázatot adnia a MÁV-nak arra, hogy történhetett ez meg ismét ugyanott. Tudtommal személyi sérülés szerencsére nem volt” – írja egy posztban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!