Egy vita hevében szúrta nyakon idős ismerősét a szegedi gyilkosság gyanúsítottja
2024. október 18. – 14:38
Egy korábbi sérelem miatt, régi ismerősét szúrta nyakon a szegedi gyilkosság gyanúsítottja – írja az MTI. Ahogy csütörtökön megírtuk, a gyilkosság még szeptember végén történhetett, a hetvenéves férfi addigra már oszló holttestét azonban csak pár napja találta meg a rendőrség egy szegedi garázsban.
Az ügyészség tájékoztatása szerint az őrizetbe vett szegedi férfi már korábbról is ismerte az áldozatát, ugyanis régebben egy környéken laktak. A férfi azóta elköltözött az újszegedi házból, de néha visszajárt a postájáért. Így találkoztak szeptember végén is, ezúttal az idős férfi garázsában. Itt egy korábbi sérelem miatt összevesztek, a vita hevében pedig a gyanúsított egy kést felkapva nyakon szúrta az idős férfit, aki a helyszínen meghalt. A férfi ezután felmosta a garázst, magához vette a kést, az áldozat telefonját és a bankkártyáját, majd a garázsajtót kívülről bezárva távozott.
A szegedi férfi a rendőrségnek, majd a nyomozási bírónak is beismerte tettét. Ügyvédje közölte, a Szegedi Járásbíróság szökés-elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását, a döntéssel szemben fellebbeztek.