Závecz: A Fidesz-szavazók többsége szerint Oroszország védekezésből támadta meg Ukrajnát

2024. október 17. – 13:52

Másolás

Vágólapra másolva

A Závecz Research október elején készített közvélemény-kutatást Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő megrendelésére – írja az Index. A felmérésben résztvevő magyarokat többek között az orosz-ukrán háború megítéléséről valamint a NATO és az EU-tagságról kérdezték.

A többségi vélemény azon a terén nem változott drasztikusan, hogy ki felelős a háborúért: a lakosság 65 százaléka szerint az orosz fél az agresszor, és 62 százalék szerint Oroszország a felelős a kialakult helyzetért. Ez 2022 óta nem változott. Viszont megnőtt azoknak a száma, akik szerint Oroszország védekezésből támadott, a korábbi 13-ról 22 százalékra nőtt az ezt vallók aránya, és 16 helyett most 26 százalék gondolja úgy, hogy Ukrajna a felelős a háborús helyzetért. Mindezzel párhuzamosan csökkent azok száma, akik nem tudnak ezekben dönteni, a 2022-ben mért 22-25 százalék helyett most 12-13 százalék bizonytalan.

Kiderült az is, hogy az elmúlt két évben a Fidesz és a Mi Hazánk szavazói körében csökkent az Oroszországot elítélők aránya: Az ebben bizonytalan Fidesz-szavazók száma a felére csökkent az elmúlt két évben. A korábbi 53 százalékhoz képest most csak 41 százalék tartja agressziónak Oroszország tevékenységét a kormánypárti szavazók közül,

44 százalékuk szerint pedig Oroszország védekezésből indította a háborút, két éve csak 18 százalékuk gondolta ezt.

Kép: Závecz Research
Kép: Závecz Research

Az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való tartozás továbbra is a többség támogatását élvezi: A Fidesz-szavazók 46 százaléka szerint Magyarországnak az EU-ban kell maradnia, 37 százalékuk szavazna a kilépésre. A Mi Hazánk szavazóinak 46 százaléka igent, 42 nemet mondana erre. A Tisza és a DK esetében 89 és 93 százalék választaná a maradást.

A NATO-tagságot ennél többen támogatják, a lakosság 78 százaléka szerint maradnunk kell, 8 százalék szerint kéne kilépni, 14 százalék nem tudott dönteni.

Kép: Závecz Research
Kép: Závecz Research

A Závecz Research 1000 ember telefonos megkérdezésével készített reprezentatív kutatást. Az adatfelvétel október 1–8. között történt.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!