Takarítás, falfestés, papírvásárlás – teljesen megszokott lett, hogy a szülők tartják karban az iskolákat

„Meg vagyok győződve róla, hogy nincs az országban olyan állami fenntartású iskola, ahol legalább részben ne a szülők intéznék a karbantartást” – írta lapunknak egy anya, akinek gyerekei egy megyeszékhelyen lévő iskolába járnak. Az egyik fia osztályába vettek már okostáblát, falfestéket, függönyt. A nyomtatópapír, zsebkendő, papírtörlő pótlása mindig a szülők feladata volt. Az iskola évente kér alapítványi hozzájárulást, és „ennek a tanévnek az elején laminált padló lefektetésére kerestek hozzáértő apukákat”.

Rengeteg ilyen és ehhez hasonló üzenet érkezett lapunkhoz, miután felhívásban kértük olvasóinkat, ha tudnak olyan állami iskoláról, ahol nincs pénz felújításra, takarításra, eszközök beszerzésére, és ezt a szülőkkel akarják megoldani vagy megfizettetni, írják meg nekünk.

A felhívás apropója, hogy ideiglenesen a szülők takaríthatnak egy XVII. kerületi iskolát, amíg a tankerület nem talál új céget. A takarításra önként lehet jelentkezni. Pénz nem jár érte, de adnak hozzá eszközöket. A tankerület szerint a szülői munkaközösség vezetősége ajánlotta fel, hogy az osztálytermek takarításában önkéntesen segítenek.

Hogy mi az önkéntes segítség, és mi a kényszermegoldás, azt nehéz eldönteni. A hozzánk beérkező válaszokból az látszik: a XVII. kerületi iskolában történtek nem a kivételt erősítik, hanem egy hosszú, régóta tartó folyamatba illeszkednek.

Egy anya hat évig takarította gyereke iskoláját

Az iskolák karbantartása elvileg a fenntartók, állami iskolák esetében a tankerületek feladata. A közös állami fenntartás mellett szóló egyik érv az volt, hogy így jobban és olcsóbban szervezhetők meg az olyan szolgáltatások is, mint például a takarítás. Közben gyakran azt látni, hogy a tankerületeknek nincs pénzük ezekre. Mivel az iskoláknak sincs pénzük felújításra és eszközök beszerzésére, így gyakran kénytelenek a szülők segítségét kérni.

Írt egy háromgyerekes anya is, aki hat évig takarította gyerekei iskoláját. Meglepődött, amikor a XVII. kerületi iskoláról olvasott, azt hitte, ilyen csak náluk fordul elő. „Amikor kisebbek voltak a gyerekek, heti kétszer takarítottam a mosdókat, péntekenként a tantermet is” – írta lapunknak. Volt ugyan hivatalos takarítócsapat az iskolában, de a szülő szerint az ő munkájuk finoman szólva is hagyott kívánnivalót maga után, például „a felmosórongyot hónapok óta öblítés nélkül használták”.

Egy másik állami iskolában szintén a szülők segítségét kérték a takarításhoz, de ők nem vállalták. „Nem azért, mert nem akarok jót a gyerekemnek vagy mert megalázónak érzem a takarítást” – írta egyikük. Ő egyszerűen csak nem gondolta úgy, hogy ez az ő dolga lenne. Végül a probléma úgy oldódott meg, hogy felhívták az ÁNTSZ-t, és elpanaszolták, hogy az iskolában nincs takarítás, és a gyerekek hasmenéses-hányós vírust szedtek össze.

„A hírre, hogy kijön az ÁNTSZ az iskolába, azonnal megjelent egy profi takarítócég hétvégén, és kitakarított, majd egy hét alatt sikerült felvenni takarítókat”

– írta a szülő.

Szerinte ebből az a tanulság, hogy nem szabad mindenre igent mondani. Őket többen támadták azzal, hogy „hát a ti gyerekeitekről van szó, és ugye, hogy a legjobbat akarjátok nekik?”. Az anya úgy látja, ha a szülők ezt is megoldják, akkor a tankerületnek nem érdeke foglalkozni az üggyel.

A szülők fizetik a zárcserét, a kisszekrényt és a hűtőszekrényt

Az iskolák leggyakrabban nem az épület tisztán tartásához, inkább az apróbb felújítási munkálatokhoz, eszközbeszerzéshez kérik a szülők segítségét. A hozzánk beérkezett válaszokból az látszik: már teljesen megszokott dolog, hogy a vécépapírt, nyomtatópapírt a szülőknek kell beküldeniük. Egy másik szülő szerint mindig van valami, „amiért az iskola kuncsorog”. Néha olyan kisebb dolgok, mint a festékpatron a nyomtatóba, máskor olyan nagyobbak, mint egy hűtőszekrény.

De az sem egyedi eset, hogy az iskola kifestése is rájuk hárul. Egy anya azt írta: „Már 10 éve is magunk festettük a termet, folyamatosan WC-papírt, zsebkendőt, szalvétát vásároltunk, azóta csak romlott a helyzet.” Egy másik olvasónk lányának az iskolájában is az osztályterem kifestésében kellett segíteniük. Mivel ezt egyik szülő sem vállalta, végül úgy döntöttek, összedobják a pénzt egy festőre, aki profin elvégezte a munkát.

„3 gyerekem van, 3 iskolába járnak, 3 különböző kerületben” – kezdi levelét olvasónk. Egyik gyereke általános iskolájában ők festették ki az épületet. A másik gyereke gimnáziumában az asztallapokat osztályfinanszírozásból kellett cserélni, mert már veszélyesek voltak. „Emellett zárhatatlan szekrényeket kalapáltunk, zárcserét csináltunk, festettünk, kis szekrényt vittünk be.” A harmadik gyereke iskolájában nem kellett segíteniük, szerinte azért, mert egy „V. kerületi elit gimnáziumról” van szó.

Egy budapesti középiskolában az apák segítségét kérték az egyik fiúmosdó rendbetételére, mert a tankerület nem adott rá pénzt. Végül a munkából mindenki kivette a részét: a szülők előbb kitakarították, a gyerekek kifestették, a tanárok pedig vécédeszkát, vécépapírtartót vásároltak saját pénzen. Az egyik apuka még az ajtókat is megszerelte.

Vécépapírra és zsebkendőre 1500 forintot kell fizetni gyerekenként

Több olyan esetről hallottunk, ahol az iskola nyíltan vagy burkoltan, de pénzt kért a szülőktől az iskolai eszközök beszerzésére. Előfordult, hogy a gyerekek főzésórájára a szülőknek kellett fizetniük az alapanyagokat. Ez fejenként ötezer forint volt. „Mondjuk, így legalább nem a tanároknak kell saját pénzből megoldaniuk” – írta olvasónk.

Egy másik általános iskolában bált rendeztek, amire a szülők támogatói jegyet és tombolát vehettek. A befolyt pénzből az iskola az egyik lánymosdót szeretné felújítani. „Természetesen, a felújítást is a szülők fogják elvégezni, a befolyt összeg pedig a festék, WC-deszkák megvásárlására és az ajtók felújítására fog menni” – írta olvasónk.

Egy másik szülő szerencsésnek tartja magát, mert a gyereke iskoláját uniós pénzből tavaly újították fel, de például az udvari padokat nem lehetett belevenni a pályázatba. A felújításra a tankerület nem adott pénzt, ezért az egyik szülő jelezte, hogy a kollégáival vállalják a munkát. Az anyagköltség 15 ezer forintra jött ki osztályonként, ezt a szülőknek kellett összedobniuk. Van, ahol vécépapírra és zsebkendőre kérnek 1500 forintot gyerekenként.

Egy másik szülő szerint hiába jelzik a tankerületnek, hogy nincs elég vécépapír, kréta, táblafilc, télen 16 fok van az ebédlőben, és beázik az épület, mindig az a válasz, hogy oldja meg az iskola. Szerinte ez a gyakorlatban azt jelenti: oldják meg a szülők a saját pénzükből.

A mobiltárolást is a szülőknek kell megoldaniuk

Amikor már a szülők azt gondolták, egészen kezdenek belejönni a falfestésbe és a vécéfelújításba, szeptemberben újabb kihívással kellett szembesülniük: az iskolai mobilhasználatot korlátozó rendelet miatt több helyen nekik kell megoldaniuk a gyerekek telefontárolását.

A 245/2024. (VIII. 8.) kormányrendelet lényege, hogy a diákok bevihetik ugyan az iskolába a telefonjukat, de rögtön le is kell adniuk azokat egészen addig, amíg be nem fejeződik az utolsó órájuk. Ez idő alatt fő szabály szerint a házirendben meghatározott, elzárt helyen kell tárolni az okoseszközöket.

Tapasztalataink szerint különösen nagy fejtörést okozott az intézményeknek, hol és hogyan tárolják az összegyűjtött eszközöket. És itt jöttek képbe a már jól bevált szülői segítségek.

Lapunknak korábban nyilatkozott egy szülő, akinek az iskola azt írta: náluk „nem kivitelezhető a készülékek reggeli központi begyűjtése, és délutáni visszaadása”. Ezért azt tartják a legbiztonságosabbnak, ha minden diák maga zárja el a készülékét egy értékmegőrzőben. Ezeket a rekeszeket az osztálytermekben vagy a folyosón helyeznék el.

Igen ám, de az értékmegőrzőket az iskola nem tudja finanszírozni, ehhez szülői hozzájárulást kér, ami egy főre lebontva több ezer forintos költséget jelent.

Egy fővárosi technikumban az iskola vezetése azt kérte a szülőktől: gondoskodjanak egy zárható, névvel, osztállyal ellátott, biztonságos, mobiltelefon tárolására alkalmas tok, boríték beszerzéséről. Egy másik iskolában az okoseszközök leadásához a szülők vásárolták meg a mobiltartó szekrényeket.

Egy kaposvári iskolában a tanévkezdés előtt azt írták a szülőknek, hogy vegyenek a gyerekek mobiljára egy „minden oldalról védő tokot”, mert eleinte egy dobozban fogják elhelyezni az okoseszközöket. „Pár darab buborékos borítékot tudott venni az iskola, de ez még annyi sem volt, ahány tanuló jár az iskolába” – írta lapunknak egy másik szülő. A többi borítékot nekik kell finanszírozniuk.

Az óvodáknak sincs elég pénzük

Nem csak az iskolák, az óvodák sem kapnak mindig elég pénzt eszközbeszerzésre, felújításra. Egy szülő tanulságos történetet osztott meg arról, hogyan próbálja az óvoda vezetése minél diszkrétebben kérni a segítségüket. Az önkormányzati fenntartású óvodába a szülők viszik a tisztálkodószereket, például vécépapírt, papír zsebkendőt, nedves törlőkendőt, szappant. Ők veszik a játékokat, például a hintát, de még a foglalkozásokhoz használt ragasztót és pompont is.

„Az ovinak van egy alapítványa, oda folyik be a pénz például a karácsonyi vásárról” – írta lapunknak a szülő. A gyerekek a kézműves foglalkozásokon azokból az anyagokból csinálnak karácsonyfadíszeket, amiket a szülők vittek be az óvodába. Amikor eljön a karácsonyi vásár, ezeket a díszeket árusítják a szülőknek. A befolyt pénz az óvoda alapítványába megy. Tehát a gyakorlatban a szülők háromszor fizetnek: először az eszközökért, amikkel a gyerekek elkészítik az ajándékokat. Aztán magukért az ajándékokért, és végül az épület karbantartásáért, amit nem tudnak finanszírozni alapítványi pénzből. A szülő szerint ez a folyamat önmagában jól szemlélteti, hogyan működnek a köznevelési intézmények.