Árpád-kori szerzetesek sírjai után kutatnak a szegedi monostor feltárásán

„Szőreg jelentőségét növeli, hogy egy feltehetően nagy monostornak adott helyet, ami a falu életével is összefügghetett” – mondta a Szegedernek Löffler Zsuzsanna, a szegedi Móra Ferenc Múzeum régésze a mára már Szegedhez csatolt egykori önálló község területén. A szakember vezetésével itt kutatnak Árpád-kori romok után, és 80 sírt is feltártak a közelmúltban. Löffler csapatának munkája még 2022-ben kezdődött az itt található monostordomb területén, itt bukkantak az Árpád-kori, Szent Fülöp nevét viselő rendház romjaira, amiről egyelőre kevés pontos információ ismert.

„Hatalmas eredménynek számít, hogy egy falszakaszt találtunk, hiszen a felszínen semmi sem maradt” – mondta Löffler. A monostor története körül sok a bizonytalanság: bár már az 1233-as beregi egyezmény dokumentumaiban is említik, hogy pontosan ki és mikor alapította, azt nem tudni. A feltárt faragványok gazdagon díszített épületről árulkodnak, amely a 13. század végéig létezhetett. „Valószínű, hogy a kunlázadások során pusztult el” – tette hozzá a feltárásvezető. A 14. századra teljesen eltűnt az oklevelekből is, az elmúlt évszázadok során pedig valószínűleg a helyiek hordták szét építőanyagnak a köveit.

„Bár keveset tudunk róla, ez nem jelent semmit, mert abból a korszakból általánosan kevés oklevél maradt fenn.” Ezek hiánya mögött számos tényező állhat, például tűzvészek, amelyek az egykor fontos iratokat megsemmisíthették.

Egyháztörténeti szempontból még fontos felfedezések kerülhetnek elő

Korábbi feltárások is zajlottak a területen, melyek tisztázták, hogy a szőregi monostordombon egy kicsi, falusi plébániatemplom is állt egykor. „A domb alján ma is látható egy templomrom, a múlt században azért kezdtek ott kutatni, mert mindenki azt hitte, hogy ez a jelenleg is látható rom magának a monostor templomának a maradványa” – utalt a szakember a 20. század elején, majd a 70-es években Trogmayer Ottó vezette kutatásokra. Trogmayer egy falrészletet talált, amiről azt gondolta, hogy nem a plébániatemplomhoz tartozik, de később derült csak ki, hogy az a monostor egyik fala volt. Ezt akkor visszatemették, a korabeli dokumentáció nagy része pedig elveszett. „Nem kell 800 évet visszamennünk ahhoz, hogy hiányos dokumentációval találkozzunk, már az 1970-es évekből sincsen meg minden irat.”

A mostani ásatásokon egy 15 méter hosszú falszakaszra bukkantak, amely bizonyosan a monostorhoz tartozik. A régészek 80 sírt is feltártak a területen, amelyek közül néhány több mint 200 éves. „Most még csak egyetlen falrészlet látható, de ha sikerül további pályázati pénzt nyernünk, akkor évekig dolgozunk majd azon, hogy feltárjuk az egész templomot, és a temetőt is, ha az beleesik a területbe” – mondta Löffler. Az ásatások néprajzi és antropológiai vizsgálatai különösen fontosak: minél több sírt találnak, annál jobban megérthető az egykori lakók életmódja.

Löffler szerint nem csak az egyik fal maradhatott meg a monostorból. „Arra számítok, hogy legalább az alaprajzát meg tudjuk majd mondani, ha másból nem is, de a megmaradt agyagalapozásból igen. Reménykedem abban is, hogy találunk valami szebb leletet vagy faragványt, amiből következtetni tudunk a templom belső kialakítására.”

A feltárás egyik lehetséges szenzációja lenne, ha bolygatatlan Árpád-kori szerzetesi temetkezésekre bukkannának. „Nem kell sok szerzetesre gondolni, 5–7 élhetett itt. Őket pedig lehetséges, hogy a templombelsőben temették el, ez nem lenne meglepő. Ha nem ástak rájuk, az hatalmas szerencse lenne” – tette hozzá. Löffler úgy véli, hogy más épületek is tartozhattak ide, például egy kolostor, szállások vagy gazdasági egységek, esetleg műhelyek. „Találtunk bronzolvadékot is a sírföldek között, ami arra utalhat, hogy a környéken bronzmegmunkálás is folyt. Lehetett akár egy harangöntő műhely is a monostor udvarában, de ezek egyelőre csak feltételezések.”

A feltárás nemcsak a helytörténet, hanem az egyháztörténet szempontjából is meghatározó lehet. Ha a kutatások során sikerül új információkat szerezni, például kideríteni, hogy milyen rend alapította a monostort, az jelentős felfedezés lenne.

A magnetométer a fémszennyeződés, a radar meg a törmelék miatt nem működött

A régészeti feltárások módszertana az elmúlt években rengeteget fejlődött, köszönhetően az új technológiai eszközöknek, mint például a talajradar és a magnetométer. „Régen a régészek úgy dolgoztak, hogy ha egy épület maradványa látható volt, azt vizsgálták meg, vagy a felszínre került leleteket gyűjtötték össze.” A leletek sűrűsége alapján jelöltek ki lelőhelyeket, ami azonban ma már több modern technológiával is kiegészül.

A drónok és légifotók például jelentős segítséget nyújtanak, hiszen a talaj felszíni elváltozásai – például a növényzet különböző növekedése – kirajzolhatják a föld alatti objektumokat. Emellett a talajradar és a magnetométer is kulcsszerepet játszanak, „a magnetométer a talaj mágnesességében bekövetkező elváltozásokat figyeli, a talajradar pedig elektromos hullámokat küld a talajba, ezek visszaverődése alapján rajzol ki egy mintázatot. Kicsit olyanok nekünk ezek a műszerek, mint az orvosoknál a röntgen.” Bár ezek nem helyettesítik az ásatásokat, segítenek pontosabb képet alkotni az adott helyszínről és a föld alatti részekről is.

A feltárni kívánt területen végigtolták a magnetométert és a talajradart, amik képesek rétegenként megkülönböztetni a mélységeket, azonban a projekt során nem voltak mindig hatékonyak. „A magnetométer a fémszennyeződés miatt nem működött, a radar meg a vastag törmelékréteg miatt” – mondta Löffler.

Színes gyerekkoporsók, elkopott fogak

A Szeged-Szőregen feltárt 80 sír különleges bepillantást nyújt a 18. és 19. századi temetkezési szokásokba is. A régész szerint Szőreg a török korban elnéptelenedett, de a 18. század elején újratelepítették szerbekkel, akik ezt a temetőt használták. „A század közepétől kezdve nagyjából 100 éven át temetkeztek itt, de a legújabb ásatások során még az 1850-es évekből is találtunk csecsemősírokat.” Ez arra utalhat a szakember szerint, hogy a temető hivatalos zárása után is használhatták temetkezésre a területet.

A feltárt sírok között számos érdekességet találtak. A temetkezési leletek azt mutatják, hogy a közösség nem volt gazdag, hiszen nagyon egyszerű viseleti elemek kerültek elő: rózsafüzéreket, gombokat,

a gyerekek esetében festett koporsókat találtak. Bár azt nem tudni, hogy volt-e bármi jelentése az utóbbinak, de valószínűleg így különböztették meg a gyerekeket a felnőttektől.

„A fiúk és lányok koporsói nagyon hasonlóak: kék, zöld és sárga színűek, valamint volt egy eset, ahol virágmintás díszítésre is bukkantunk.” Ezeknél a koporsóknál a faanyag már elkorhadt, azonban a festés nyomai még felismerhetőek.

Az ásatás során az antropológusok is megvizsgáltak egy-két csontvázat, és azt állapították meg, hogy látszik rajtuk az erőteljes fizikai munka, így valószínűleg dolgos emberek élhettek a közösségben, akárcsak az a 80 év körüli férfi, akinek a legérdekesebb volt a sírja. „A fogai teljesen elkoptak, a csontvázán pedig olyan összecsontosodások voltak, amelyek a kemény munka nyomait mutatják” – mesélte Löffler.

Ez a férfi különleges rózsafüzérrel volt eltemetve, amelyen Krisztus ábrázolása is látható volt. Feje fölött két faragott csontkürtöt találtak, amelyek pásztorkürtre emlékeztettek. Ez egy fúvós hangszer volt az 1800-as években, amit elsősorban pásztorok használtak. Bár hasonlót láttak már néprajzi kiállításokon, sírban eddig még nem találkoztak ilyennel, a feltárásvezető szerint ez arra utalhatott, hogy a férfi megbecsült tagja volt a közösségnek.

Egy másik érdekes sír egy hölgyé volt, akit rendkívül mélyen, 3 méterre temettek el. A testén még textilmaradványokat is találtak, biztosan kendőt viselt a fején, és egy gyöngyökkel díszített bugyrot tartott a kezében, ami szintén ritka lelet. Bár azt nem tudni, hogy ennek milyen jelentése lehet, de valószínűleg a korabeli hagyományok része volt, hogy így temettek el egyes nőket.

Egy szomorú, de különleges felfedezés egy 4 éves kisfiú sírjához kapcsolódik. Nála egy hatalmas szalag-csokornyakkendőt találtak. „Ezek az érdekességek megmutatják, hogy a temetkezési szokások milyen fontos részei voltak a közösség életének, és a leletek mind egyedülálló bepillantást nyújtanak az akkori életbe” – tette még hozzá Löffler.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.