Alsógatyával a fején rabolt ki egy boltot Vácon, egy órán belül elfogták

2024. október 11. – 16:02

Másolás

Vágólapra másolva

Alsónadrággal a fején követett el rablást egy férfi szerdán, fegyverként egy sniccert vitt magával a váci kisboltba – írja a Police.hu A boltból elvitte ugyan a pénzt a 23 éves elkövető, de a rendőrök egy órán belül kézre kerítették egy közeli garázsban.

A férfi nyitott sniccerrel a kezében ment be a boltba, majd felszólította az eladót, hogy adja át neki a kasszában levő készpénzt. A nő ellenkezett, ezért a rabló ellökte a pulttól, és ő maga ürítette ki a pénztárgépet, majd elfutott.

A boltos azonnal szólt a rendőrségnek, akik rögtön keresni kezdték az elkövetőt. Az üzlet kameráinak felvételei és a tanúk beszámolói alapján hamar azonosították a rablót, majd nem sokkal később rá is bukkantak egy garázsában. A férfi egy kempingágyon feküdt, elmondása szerint nem volt hova mennie, azért keresett itt menedéket, pénze sem volt, ezért követett el rablást, mondta.

A férfit a Váci Rendőrkapitányságon előállították, ahol mindent beismert, eszközeit és a pénzt is hiánytalanul lefoglalták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!