Kirabolt egy tizenhárom éves gyereket, öt év börtönt kaphat

2024. október 9. – 11:04

Másolás

Vágólapra másolva

Debrecenben kirabolt egy férfi egy 13 éves gyereket, miután megfenyegette, hogy elvágja a torkát, ha nem adja oda neki a pénzét – derült ki a Hajdú-Bihar vármegyei Főügyészség közleményéből.

A férfi augusztus 6-án szólította meg a 13 éves gyereket Debrecen belvárosában. A kiskorú először nem akart neki pénzt adni, és továbbment. De a férfi követte a gyereket, és amikor utolérte, megfenyegette, hogy elvágja a torkát, amennyiben nem ad neki pénzt. A megfélemlített gyerek végül odaadta a nála lévő 3400 forintot.

A rendőrök a debreceni vasútállomáson fogták el a férfit, nem sokkal azután, hogy meglépett a pénzzel. A férfi élettársának a táskájából előkerült a lopott pénz is, amit a rendőrség később visszaadott a gyereknek. A férfi élettársa azonban nem tudta, hogy párja lopott pénzt szerzett neki.

Az ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen a Debreceni Járásbíróságon. Az ügyészség indítványozta azt is, hogy a férfit öt év börtönbüntetésre ítéljék, és öt évre eltiltsák a közügyek gyakorlásától, ha a járásbíróság előkészítő ülésén beismeri tettét, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!