Az árvízi károk miatt Budapestről csak átszállással közelíthető meg vonaton München, Salzburg és Zürich

2024. október 9. – 19:36

Másolás

Vágólapra másolva

Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) tájékoztatása szerint Bécs és Salzburg között az árvíz utáni helyreállítás akár hónapokig is eltart, ezért október 10-től változik a nemzetközi vonatok menetrendje is ezen a szakaszon, írja a Mávinform.

Az eredetileg Bécsen túl, Salzburg, Zürich, München felé közlekedő vonatok útvonalát Bécsben megosztják, tehát ezekkel a járatokkal nem lehet közvetlenül tovább utazni az osztrák fővárosból.

A távolabbi célpontok más vonatokra átszállva érhetők el. Az árvízkárok sújtotta területen, a Bécs és Sankt Pölten közötti vasútvonal helyreállításáig korlátozásokat vezettek be, emiatt a menetrend jelentős módosítására volt szükség.

Budapestről minden Railjet csak Bécsig közlekedik, az eredetileg Bécsen túlról érkező Railjetek is Bécsből indulnak Budapestre.

  • Bécs és Salzburg között óránként indulnak a Railjetek, de az átszállás és a menetrendi változás miatt kb. 30-60 perccel hosszabb eljutási időre kell számítaniuk a Salzburg, Zürich, München felé/felől utazóknak.
  • A Kálmán Imre EuroNight a teljes útvonalán átszállás nélkül közlekedik (kivéve október 12-én és 19-én), a Keleti pályaudvarról 1 órával korábban, 19:40-kor indul Salzburg felé. A Keleti pályaudvarról eredetileg 19:40-kor Bécsbe induló Railjet 1 órával később, 20:40-kor indul.
  • A Salzburg felől érkező Kálmán Imre EuroNight Bécsből 1 órával később, 7:40-kor indul, a Keleti pályaudvarra 10:19-kor érkezik (kivéve október 13-án és 20-án). Bécsből a reggeli Railjet 1 órával korábban, 6:40-kor indul, a Keleti pályaudvarra 9:19-kor érkezik.


Az osztrák vasútnak a korlátozások miatt bevezetett menetrendje október 10-től december 14-ig érvényes. Bizonyos napokon a nemzetközi vonatok közlekedési rendje (menetrendje és útvonala) is eltérhet a fentiektől. A magyar-osztrák távolsági közlekedésben érintett vonatok részletes menetrendi változásait ezen a pdf-fájlon lehet megnézni. Az ÖBB honlapján itt olvasható a tájékoztatás a megváltozott közlekedési rendről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!