Szeméttelepként használta a háza udvarát egy somogyi férfi

2024. október 9. – 09:03

Másolás

Vágólapra másolva

Szeméttelepként használta egy somogyi férfi a háza udvarát, az illegálisan összegyűjtött hulladékot pedig eladta, miközben semmilyen engedélye nem volt. A férfi ellen különösen jelentős mennyiségű veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat az ügyészség – derült ki a Fonyódi Járási Ügyészség közleményéből.

A vád szerint a férfi 2020 novemberéig 400 tonna szemetet halmozott fel az udvarán. Ezek között volt fém-, műanyag-, üveg- és gumiabroncs hulladék, de fa nyílászárókat és kábeleket is találtak nála a rendőrök. A férfi továbbá kilenc, forgalomból kivont, roncsautót is tartott a háza udvarán.

Miután összegyűjtötte a szemetet, a fémet tartalmazó hulladékot szétválogatta, és eladta a méhtelepen. Bár a férfi az illegális hulladéküzlettel 640 ezer forintot keresett, nem rendelkezett gyűjtési, kezelési és leadási engedéllyel sem.

Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságon indítványozta a felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását a férfira, valamint a bűncselekményből származó bevételének elkobzását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!