Új tárgyalást kért az ügyészség a reptérre vezető úton bekokainozva száguldozó, halálos balesetet okozó taxis ügyében

2024. október 7. – 11:11

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Főügyészség szerint kiegészítő bizonyítást kell felvenni, ezért tárgyalást kell tartani annak a Ferihegyi úti halálos közúti baleset ügyében, amelyben a vádlottat a bíróság első fokon 2 év fogházra ítélte és a letartóztatását is megszüntette.

A vádirat szerint a vádlott – egy 36 éves férfi – 2020. február 4-én napközben nagyobb mennyiségű kokaint fogyasztott, majd kábítószertől befolyásolt állapotban, az esti órákban, a XIX. kerületben, a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton vezette a taxiját úgy, hogy biztonsági övét sem csatolta be.

A vádlott közlekedése során a megengedett 70 helyett 130-135 km/órás sebességgel az előtte szabályosan közlekedő autó előzésébe kezdett.

A járművezetés előtt fogyasztott kokain a vádlott figyelmét és kockázatfelmérő készségét csökkentette, ezért bódult állapotából adódóan nem tudta felmérni azt, hogy az előzést biztonságosan végre tudja-e hajtani.

A vádlott áthajtott a szemközti sávba, megkezdte az előzést, annak ellenére, hogy ekkor tőle a biztonságos előzéshez szükséges távolságnak mintegy ötödén belül közlekedett a sértett. A sértett szabályos sebességgel és becsatolt biztonsági övvel jött szembe. A vádlott autója előtt haladó sofőr észlelve a helyzetet, lassítani kezdett azért, hogy a vádlott a járműve elé vissza tudjon térni. A taxis jelentős sebességtúllépése miatt azonban a járművek olyan gyorsan közelítettek egymáshoz, hogy a vádlott a neki segíteni igyekvő sofőr lassítása ellenére sem tudott a saját forgalmi sávjába visszatérni.

A sértettnek a baleset érdemi elhárítására lehetősége nem volt, a vádlott mintegy 130-135 km/órás sebességgel ütközött a gépkocsijának.

A sértett járműve az ütközés következtében megpördült, a szalagkorlátnak csapódott, majd azon átbukva, az ott lévő fás területen egy közvilágítási oszlopnak ütközve állt meg.

A vádlott által vezetett jármű az ütközés következtében szintén megpördült, és a szalagkorlátnak ütközve, a forgalommal szemben állt meg. A sértett a balesetben, a helyszínen életét vesztette. A balesetben a vádlott is megsérült. Később derült ki, hogy a baleset halálos áldozata egy ismert focista, Halgas Tibor, aki a Fradi korábbi magyar bajnok futballistája volt.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a férfit halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolta, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban.

A tárgyaláson lefolytatott bizonyítás eredményeként, a bíróság a férfit a vádtól eltérően halált okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek, és ezért őt 2 év fogházbüntetésre ítélte és 5 évre eltiltotta a járművezetéstől. Az elsőfokú bíróság a férfi letartóztatását megszüntette.

A bíróság döntése nem jogerős, ellene a kerületi ügyészég a vádlott terhére, az ítélet részbeni megalapozatlansága és téves minősítés miatt, valamint súlyosabb büntetés kiszabása érdekében, illetve a letartóztatás elrendelése érdekében is fellebbezett.

A másodfokú ügyészi feladatokat ellátó Fővárosi Főügyészség a vádlott terhére szóló fellebbezést – módosítva – fenntartotta és indítvánnyal élt a másodfokon eljárni jogosul Fővárosi Törvényszékhez. A főügyészség álláspontja szerint az ítélet részben – az elsőfokú bíróság egymással is ellentétes ténymegállapításai és a büntetőeljárási törvénynek nem megfelelő szakértő kirendelése miatt – megalapozatlan. Ezt úgy lehet orvosolni, hogy

a másodfokon bíróság új szakértőt rendel ki és tárgyalást tart, a bűncselekmény minősítése csak ezt követően határozható meg.

Emellett a vádlott letartóztatásának elrendelése is szükséges és indokolt az ügyészség szerint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!