Elfogták azt a férfit, aki erőszakkal elrabolt egy taxit

2024. október 4. – 17:06

Másolás

Vágólapra másolva

Elfogták a rendőrök azt a 27 éves L. Antalt, aki október másodikán erőszakkal elrabolt egy taxit egy idős taxistól.

A rendőrség szerint L. Antal fuvart nem sokkal éjfél után taxit rendelt egy józsefvárosi kórházhoz. Innen a taxissal egy XVIII. kerületi kisbolthoz fuvaroztatta magát, majd amíg a taxis kint várt – mit sem tudva, mit csinál az utasa – L. Antal bemászott a kerítésen, és az udvaron lévő hűtőből alkoholt lopott.

Miután zsákmányával visszaszállt a taxiba és beült a sofőr mögé, az oldalához szorított egy hegyes tárgyat. Ezután arra utasította a taxist, hogy üljön át az anyósülésre, majd beült a volán mögé, és a Jég utcához hajtott az autóval. Amikor megálltak, felszólította a taxist, hogy adja át a pénzét, iratait és a telefonját. Az elkövető ezután kiparancsolta a sofőrt az autóból, majd elhajtott. A rablásban senki nem sérült meg.

A XVIII. kerületi rendőrök hajtóvadászatot indítottak az elkövető felkutatására, majd még aznap azonosították és elfogatóparancsot adtak ki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfi ellen. Közben kiderült, hogy L. Antal az 5 millió forint értékű taxit 800 ezer forintért eladta egy általa teljesen ismeretlen embernek, akinek gyanús lett a tranzakció, ezért bement a Monori Rendőrkapitányságra és elmondta a történetet.

A XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai október 4-én délben Pestszentlőrincen, egy garázssor előtt elfogták a 27 éves L. Antalt.

A nyomozók a férfit rablás bűntett és lopás vétség gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd a férfit büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, mivel egy korábbi börtönbüntetését nem kezdte meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!