Folyik a szennylé és benne a szétázott vécépapír a soproni utcára, hetek óta szagolja a bűzt a lakópark

2024. október 4. – 17:38

Folyik a szennylé és benne a szétázott vécépapír a soproni utcára, hetek óta szagolja a bűzt a lakópark
Fotó: Nagy Márta / Telex
Nagy Márta
Nagy Márta
Soproni tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Tíz fokban, esőben is megüti az ember orrát a szag a soproni Pihenőkereszthez tartozó Eilat utcában, ahol egy új társasház mellől folyik ki a szennyvíz az utcára. A közelben lakók szerint már vagy egy hónapja ez a helyzet. A járda nélküli utcában szennylében tocsog cipőtalp és autógumi. Hiába szóltak a hatóságoknak, senki nem érzi feladatának a helyzet megoldását.

Sűrűn lakott városrész az úgynevezett Pihenőkereszt Sopronban. Az elmúlt húsz évben sorra épültek itt a társasházak, mára szinte minden talpalatnyi helyet beépítettek. Az egyik utolsó üres telken, a Hosszú utca és az Eliat utca sarkán hét éve kezdtek el építeni egy társasházat, ami már közel áll a befejezéshez, de ami mellett most nehéz úgy elmenni, hogy az ember össze ne mocskolja magát.

A lejtős utca sarkán egy cső áll ki a földből, körülötte már kupacokban áll a szétázott WC papír, mellette meg folyik a szennyvíz az utcára.


Ottjártunkkor esett az eső, hideg szél fújt, mégis határozottan érezni lehetett a bűzt. A társasház parkolójából éppen kihajtó autós elmondta: hetek óta ez a helyzet, már bejelentették a „csőtörést”, és nagyon várják, hogy valaki megoldja a helyzetet. A fiatal hölgy azt nem tudta, ki és konkrétan kinek jelezte a nyilvánvalóan közegészségügyi kérdéseket is felvető problémát.

Mindent tudott viszont a közelben lakó Fodróczyné Kopácsi Anna, hiszen többek között ő is jelzett a hatóságoknak. Elmondta, hogy különösen esténként bántó a szag, nem tudnak szellőztetni. Mivel járda sincs az utcában, az autókkal, cipőjükkel elkerülhetetlenül érintkeznek is az aszfaltra kifolyt szennylével, amit aztán behordanak a garázsokba, és ha nem vigyáznak, az otthonaikba is:

„most napok óta esik az eső, annyira nem is látványos, de száraz időben látni, ahogy a kanyarban az egész utat áztatja a barna víz”.

A lakók jeleztek a közegészségügyi hivatalnak, de csak azt a választ kapták, hogy a hibás cső magánterületen van, a problémát ott kell megoldani. „Azt ajánlották, kérjük meg a közterületeseket, hogy locsolják le az aszfaltot. Ez ugyan nem oldja meg a problémát, de oda is hiába szóltunk. Én is, más is írt a polgármesternek, a hivatalnak, de eddig nem értek ide a megoldással” – mondta elkeseredetten a nő. Sopron jegyzőjének mi is írtunk megkeresést, amint válaszol, megírjuk, mit lép az elsőfokú hatóság.

Fotó: Nagy Márta / Telex
Fotó: Nagy Márta / Telex

Információink szerint a vezeték közelében épülő új társasház rákötése nem volt szakszerű, ez okozza a túlfolyást. Az építtetőt már felszólították, hogy oldja meg a problémát, de ez eddig nem történt meg.

A Soproni Vízműnél egészen biztosan tudnak a szennyvíz-folyásról, voltak is a helyszínen – ezt a lakók is megerősítették –, de a szennylé be sem jut a rendszerükbe, a hibás cső pedig mint említettük magánterületen van. A vízműnél csak hétfőn tudnának nyilatkozni, de akkor is úgy, hogy a kérdéseinkre adott válaszaikat előbb egyeztetniük kell a Nemzeti Vízművel, ahonnan pedig csak az Energiaügyi Minisztérium jóváhagyásával jöhetne vissza a válasz. Úgyhogy, egyelőre senki sem tudja, meddig fog még folyni a soproni utcán a szennyvíz.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!