Két kamasznak köszönhetően fogtak el a rendőrök egy rablót, aki rátámadt a kecskeméti igazgatóhelyettesre

2024. október 2. – 14:43

Másolás

Vágólapra másolva

Két tinédzser kamerázta le és vette üldözőbe azt a rablót, aki múlt pénteken Kecskemét főterén támadta meg az egyik ottani intézmény igazgatóhelyettesét – írja a Police.hu.

A rendőrség szerint a rabló azután támadt az ebédszünetéből visszatérő férfira, hogy az tájékoztatta, nincs nyitva az épület, ami előtt téblábolt. Az idegen erre bedühödött, és rugdosni kezdte a férfit, aki menekülni kezdett a rabló elől. Támadója üldözőbe vette és megfenyegette: ha nem ad neki pénzt, megöli. A bajba jutott férfi több papírpénzt dobott a rabló felé, majd végül sikerült elmenekülnie.

Mindezt több járókelő is látta, köztük az a két tinédzser, akik telefonjukkal felvették a támadást és követték a rablót, nehogy meglépjen azelőtt, hogy a rendőrök kiérnek a helyszínre.

A rendőröket a helyi, éppen szolgálaton kívüli rendőrfőkapitány-helyettes hívta ki, aki szintén tanúja volt a történéseknek. A kiérkező járőröknek végül sikerült elkapnia a 39 éves férfit, akit a Kecskeméti Rendőrkapitányságon kihallgattak, majd őrizetbe vettek. A bíróság elrendelte a férfi letartóztatását.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője megköszönte a fiatalok segítségét és elismerésben részesítette őket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!