Ungár Péter: Vagyunk, ahol vagyunk

2024. szeptember 30. – 14:19

Másolás

Vágólapra másolva

Az LMP-s Ungár Péter a miniszterelnök gazdasági semlegességének terveiről beszélt. Azt mondta, a gazdasági semlegesség olyan dolog, ami a földrajzhoz kapcsolódik: „vagyunk, ahol vagyunk”, de az ország alapvető orientációja pedig emiatt nem változhat meg. „A kereskedelem egy jó dolog, de mások ezt nem dúcolják alá valami hatalmas ideológiai talapzattal, ahogy azt önök teszik”, mondta az LMP elnöke, aki szerint a világ egy nagyon bonyolult hely, Oroszország nem a keresztény Európa védőszentje.

Az európai politikát is érintette Ungár. Szerinte a mögötte álló párt „kevéssé kapott felhatalmazást arra, hogy európai ügyekben okosakat mondjon” (= az LMP nem jutott be az EP-be, és elég rossz eredményt is értek el a választásokon), de azért azt javasolja Orbánnak, hogy „ne tegyen úgy, mintha mindig jó lóra tett volna”.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!