Combon szúrta magát Miskolcon egy nő, hogy kiszabadulhasson élettársa fogságából

2024. szeptember 30. – 14:44

Másolás

Vágólapra másolva

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen személyi szabadság megsértése bűntette és más bűncselekmények miatt – írta közleményében az ügyészség. Az elkövető az élettársát a lakásból nem engedte ki, órákig ütlegelte. A nő végül úgy tudott megszabadulni, hogy késsel többször megszúrta magát.

A vádlott élettársi kapcsolatban élt egy miskolci lakásban, azonban 2021 április végétől élettársát rendszeresen bántalmazta. Június végén egy szórakozóhelyről hazafelé tartottak, amikor a férfi az utcán olyan erővel ütötte meg a sértettet, hogy az elveszítette az eszméletét – fogalmaz a vádirat.

A vádirat további részleteiből kiderül, hogy a férfi a nőt júliusban egyik hozzátartozójuk lakására vitte, ahol azt követelte, hogy lépjen be egy internetes közösségi oldalra. Az elkövető így akarta megtudni azt, hogy milyen bejegyzéseket tett közzé a nő. A sértett erre nem volt hajlandó, ezért a férfi egy székre ültette, nem engedte ki a lakásból, két órán keresztül folyamatosan ütlegelte. A nő végül azért, hogy orvosi ellátásra legyen szüksége és szabadulhasson, az asztalon lévő késsel kétszer combon szúrta magát.

Kórházi kezelése után a nő elköltözött a vádlottól. A férfi szeptemberben a nő munkahelyéhez ment, az utcán ököllel arcon ütötte, ugyanebben a hónapban egy szórakozóhely mellékhelyiségénél szintén többször megütötte, a segítségére siető barátnőjét is bántalmazta.

A sértett a cselekmények során 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A vádlott még az élettársi kapcsolat fennállása alatt a nőről – annak tudomása nélkül – pornográf jellegű képeket és videofelvételeket készített, melyeket szakításuk után internetes közösségi oldalon közzétett.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést kért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!