Tisza Szigetet alapított Dombóváron a volt DK-s választókerületi elnök

2024. szeptember 27. – 11:55

Másolás

Vágólapra másolva

A legutóbbi polgármesterjelölti indulása mögött álló csapattal közösen alapított ún. Tisza Szigetet, azaz közösséget a Tisza Párt elveit, céljait támogatók számára Szabó Loránd, Dombóvár egykori polgármestere, aki korábban a DK választókerületi elnöke is volt, a következő ciklusra pedig önkormányzati képviselői mandátumot szerzett – írja a 24.hu. Szabó a lapnak azt mondta, a Tiszánál elvárás volt, hogy megnevezzenek egy alapítót, amit Szabó magára vállalt, mert már jártasságot szerzett egyesületi ügyekben. A Tisza Szigeteknek csak kapcsolattartójuk van, amit szintén Szabó vállalt.

Nem ez az egyetlen Tisza Sziget a városban, és úgy tudja, lesz még kettő a meglévőkön kívül, ami szerinte jó dolog. Kérdezték tőle, hogy aktív politikusként miért nem egy dombóvári alapszervezetet hoztak létre, mire azt mondta, az emberek sokat csalódtak már a pártokban. A fő céljuk, hogy a Tisza segítségével leváltsák a fideszes klientúrát.

„A Tisza Sziget célja, hogy azok az emberek, akik szimpatizálnak a Tisza Párt programjával, értékrendjével, és szeretnék ezt a szimpátiát közös élményként megélni másokkal is, csatlakozzanak a lakóhelyükhöz legközelebb eső szigethez – vagy alapítsanak egy sajátot. (…) Így az, hogy ki milyen politikai múlttal csatlakozik a szigeteinkhez, irreleváns, és nem is kérjük számon. A Tisza Szigeteket és tagjaikat a közösségi élményen túl a rendszerváltó akarat tartja össze” – válaszolta a lap kérdésére a Tisza Párt, ebből pedig kiderült, nem fontos, hogy a csatlakozóknak milyen politikai múltja van.

A DK-közelinek számító Szabó bár 10 éve a Természetesen Dombóvár nevű helyi egyesület színeiben politizál, 2019-ben Dobrev Klára, 2022-ben pedig Gyurcsány Ferenc is segítette a kampányát. Szabó 2023-ig a párt választókerületi elnöke is volt, írja róla a lap. A legutóbbi kampányban már nem segítették Szabót DK-s politikusok, bár felajánlást kapott.

Kérdezték a 12 éve felbujtóként elkövetett sikkasztásért felfüggesztett börtönre ítélt (majd előzetes mentesítést kapott) Szabót, hogy mikor ábrándult ki a DK-ból, mire azt mondta, régiós szinten továbbra is sok tehetséges politikus van a pártban, de ami Dobrev Klárát illeti, ő nagyon bízott benne, ám a „választás után a szükséges mély elemzés, okkeresés nem történt meg. Változás sem történt. Nem akarok olyat mondani, hogy az elnök úrnak hátrébb kellett volna lépni – egyébként igen –, mert ez csak egy kis elem. Rendszerszintű megújulásra lett volna szükség” – magyarázta a lapnak Szabó, aki nem tervez tiszás színekben indulni, de szívesen segíti az induló jelölt munkáját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!