Veszélyessé vált, lebontják Szeged ikonikus rózsaszín rendőrpalotáját

2024. szeptember 26. – 10:34

Veszélyessé vált, lebontják Szeged ikonikus rózsaszín rendőrpalotáját
A Szegedi Rendőrkapitányság épülete 2024. szeptember 20-án – Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Veszélyes a Párizsi körúton található Szegedi Rendőrkapitányság épülete, ezért lebontják, és újat építenek a helyére – jelent meg a múlt hét csütörtök esti Magyar Közlönyben az erről szóló kormányhatározat.

A dokumentum szerint a kormány 2025-ben 130 millió forintos keretösszegből készíttetne megvalósíthatósági tanulmányt a Szegedi Rendőrkapitányság „független szakértő által statikailag veszélyesnek minősített” épületének lebontásáról. Pontosabban két lehetséges forgatókönyvet kell vizsgálniuk:

  • az első verzió, hogy ugyanazon a helyszínen, vagyis a szegedi Párizsi körúton építenének fel egy új rendőrséget a régi épület bontása után,
  • a másik pedig, hogy más helyszínen keresnek – lehetőleg elsősorban állami, másodsorban önkormányzati tulajdonú – ingatlant a kapitányság állandó elhelyezéséhez.

Utóbbi esetben nincs említve a bontás, és erre vonatkozó kérdésünkre sem a rendőrség, sem a Belügyminisztérium nem válaszolt, ám valószínűleg mindenképpen sor kerülne rá előbb-utóbb, mivel az épület szerkezetileg már nem biztonságos – ezt az értesülést a rendőrségi sajtóosztály is megerősítette a Szegedernek. Mi úgy hallottuk, hogy egyes betonelemek között ujjnyi rések tátonganak.

Az is benne van a kormányhatározatban, hogy a megvalósíthatósági tanulmány elkészülte után a projekt költségigényére jövő év április végéig kell előterjesztést készítenie Pintér Sándor belügyminiszternek és Varga Mihály pénzügyminiszternek, vagyis akkor már tudni fogjuk, melyik megoldást választják végül.

A veszélyesnek minősített ingatlant addig is kiürítik, a személyi állományt pedig ideiglenesen rendvédelmi szervek vagyonkezelésében álló más épületekben helyezik el, erre 150 millió forintot fordíthat a belügyminiszter.

Azt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság árulta el kérdésünkre, hogy a Szegedi Rendőrkapitányságon dolgozók „a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság objektumaiban lesznek elhelyezve, melynek logisztikai munkálatai már elkezdődtek”.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex

A rendőrpalota bontásáról már 2019-ben is szó volt, erről egy fórumon beszélt Pintér Sándor, aki akkor azt állította, „a szegedi önkormányzatnak kellene lépnie, és olyan telket felajánlania, ami minden tekintetben elfogadható a rendőrség számára”. A Belügyminisztérium mostani kérdésünkre viszont nem árulta el, hogy azóta történtek-e egyeztetések az ügyben, és mely helyszínek jöhetnek szóba a városban.

A szegedi önkormányzat részéről Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester árulta el a Szegedernek, hogy évekkel ezelőtt valóban beszéltek arról, hogy hol lehet felhúzni a rendőrség speciális igényeinek megfelelve egy új épületet.

Nagy szerint viszont az önkormányzat tulajdonában nincs olyan terület, ami megítélésük szerint alkalmas lenne a rendőrség összes igényének kielégítésére.

Szegeden vannak olyan beépítetlen, akár közvetetten állami tulajdonban lévő területek, amiket alkalmasnak gondolnak az új épület számára az önkormányzat részéről. Ugyanakkor az alpolgármester sem fedte egyelőre fel, melyek ezek, mondván „a kormányhatározat az elhelyezési lehetőségek vizsgálatának a megkezdéséről szól”. Vagyis nem zajlottak egyeztetések az ügyben a közelmúltban. „Természetesen állunk rendelkezésre a megfelelő megoldás megtalálására, az egyeztetésekre” – tette hozzá Nagy Sándor.

A Szegedi Rendőrkapitányság Párizsi körút 16–22. szám alatt található, méretes otthona a szerkezeti problémák ellenére nem is annyira régi építésű – a rózsaszín épületet mindössze 37 éve húzták fel néhány egyszintes lakóház helyén. A Délmagyarország 1987 októberében írt arról, hogy beköltözött az új épületbe az akkori nevén Szeged Városi Rendőrkapitányság.

Tehát várhatóan lebontják, de vajon építészeti, városképi szempontból sokat veszít ezzel Szeged? Nagy Gyula, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaság és Társadalomföldrajz Tanszékének adjunktusa azt mondta a Szegedernek, hogy az épület amellett, hogy színében kirívó, és ugyanazokat az elemeket használja végig a homlokzaton, „nem nagyon ad hozzá” a városképhez. „Funkcionális. Játékos, ha azt nézzük, hogy van rajta pár dekorcsík, de alapvetően ez nem sok.” A rövid válasz tehát, hogy valószínűleg nem sokan fogják hiányolni a Párizsi körút bizonyos szögből, kellően hunyorítva akár egy rúd parizerre hajazó épületét.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!