Olajszennyezés történt Kiskunmajsánál, a Mol vezetéke sérült

2024. szeptember 26. – 19:36

Másolás

Vágólapra másolva

Megsérült a Mol egyik vezetéke Kiskunmajsa közelében, nyers kőolaj ömlött a kiskunmajsai fürdő vízelvezető csatornájába is. A Greenpeace szerint a területen szerdán kezdték el a kármentesítést. A szervezet szerint a szennyezés érinti a település mellett található Dombi-tavat, ezért fontos a minél gyorsabb kármentesítés.

A Mol az esettel kapcsolatos megkeresésünkre azt válaszolta, valóban észleltek szivárgást a Szank–Algyő-kondenzátumvezetéken. A vezetéket azonnal elzárták, a szállítást leállították. A vezeték kb. 95 százalékban a közeli olajkútból kitermelt rétegvíz mellett kb. 5 százaléknyi olajat szállított.

A kiskunmajsai fürdő felszíni vízelvezető csatornáját érintette a szennyezés, ennek továbbterjedését egy ideiglenes gáttal akadályozták meg.

A vállalat közölte, hogy szakembereik elkezdték a vezeték javítását, és a hatóságokkal folyamatosan egyeztetve szállítják el a szennyezett földet és vizet, valamint gondoskodnak az eltávolított föld pótlásáról is.

Az esetről a Greenpeace egy posztban számolt be, amelyben azt írták, nagy mennyiségű, nyersolajnak tűnő anyag ömlött egy mezőgazdasági területeken folyó csatornába. A szervezet bejegyzésében fotókat is közölt az érintett terület állapotáról:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!