Tarlós István szerint a Fidesz elhibázta idei önkormányzati kampányát

2024. szeptember 25. – 18:22

Másolás

Vágólapra másolva

Tarlós István elhibázottnak látja a Fidesz idei, önkormányzati választással kapcsolatos kampányát, és szerinte a párt túlzásba viszi a „magyarpéterezést” – többek között erről beszélt az egykori főpolgármester az Ultrahangnak a Hvg.hu szemléje alapján.

Tarlós szerint „Magyar Péternek most szezonja van”, és elismerte, hogy a Tisza Párt elnöke ügyesen csinálja, amit csinál. Szerinte azonban eddig csak azt bizonyította, hogy képes zűrzavart okozni, „értelmezhető programja nincs, és alkalmasságát nem bizonyította eddig”. Hozzátette, a Fidesz szerinte túltolja a magyarpéterezést, pedig nem lenne szabad felemelniük őt Orbán Viktor szintjére. Tarlós szerint a kormánypárt vezetésében kommunikációs stílusváltásra lenne szükség, az oktatásban pedig változásokra.

A júniusi önkormányzati választásokkal kapcsolatban azt mondta, a Fidesz nem hagyta, hogy Szentkirályi Alexandra önmagát adja a kampányban, szerinte nyerni is tudott volna, ha a „saját egyéniségének megfelelően kampányol”. Visszalépéséről nem kérdezte, mert nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni, de szerinte a pártban senkit nem lepett meg az, hogy Szentkirályi végül Vitézy Dávid mögé állt be. Szentkirályin kívül Tarlós szerint még Fürjes Balázsnak lett volna esélye.

Az interjúban az egykori főpolgármester arról is beszélt, hogy

  • a Fidesz hibás főváros-politikát folytatott az elmúlt öt évben, szerinte fel lehetett volna építeni olyan jelölteket, akik az idei választáson jó eséllyel hívhatták volna ki Karácsonyt;
  • bár nem tudja, ki volt a Mi Hazánk főpolgármester-jelöltje, mégis rá szavazott, abban ugyanis biztos volt, hogy se Karácsonyra, se Vitézyre nem húzná be az ikszet;
  • nem tudja elképzelni, hogy bármilyen stabil koalíció felálljon a Fővárosi Közgyűlésben, abban viszont biztos, hogy a Tisza Párt és a Fidesz nem fog együttműködni;
  • a Fidesz és Karácsony Gergely együttműködése viszont szerinte mindkét fél érdeke, ám ennek menedzseléséhez szükség lesz a Fidesz politikai ügyességére Szentkirályi karácsonyozós kampánya után;
  • Vitézy „rendkívüli kommunikációs készségével” könnyen Karácsony fejére nőhet;
  • a kutyapártos Kovács Gergely XII. kerületi győzelme szerinte „a magyar demokrácia szégyene”.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!