Megszüntették a nyomozást a tápszertől megfulladt tarnaörsi csecsemő halálának ügyében
2024. szeptember 24. – 18:05
Megszüntették a nyomozást annak a nevelőszülőknél elhelyezett hét hónapos kisfiúnak az ügyében, aki februárban megfulladt a tápszertől az etetés után, írja a 24.hu.
,,Tarnaörsön tápszerrel történt etetést követően a kiságyában, alvás közben meghalt egy hét hónapos csecsemő annak következtében, hogy – a megállapítható tényállás szerint – az általa előzőleg elfogyasztott étel egy részét visszaöklendezte, így a gyomortartalma részben a légcsövébe jutott”
– mondta a lapnak Konkoly Thege László, a Heves Vármegyei Főügyészség szóvivője. Februárban két mentő, és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre, de a gyerek életét már nem tudták megmenteni. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított eljárást, de ebben az orvosszakértő azt állapította meg, hogy nem volt jele emberi mulasztásnak.
Az ügyben kihallgatott tanúk az állították, hogy a többgyerekes nevelőszülők megfelelően gondoskodtak a gyerekről, és felelősségteljesen jártak el a baleset során is. Az eljárás során nem volt megállapítható bűncselekmény, gyanúsítás nélkül felfüggesztették a nyomozást. A határozat jogerős.
A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.