Nagy az árvíz és nehéz a védekezés az országos vízügyi főigazgató szerint

2024. szeptember 20. – 06:11

Nagy az árvíz és nehéz a védekezés az országos vízügyi főigazgató szerint
A megáradt Duna Budapesten, a Batthyány térnél 2024. szeptember 19-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Lassú emelkedés várható Budapestnél, szombat estig még körülbelül 50 centiméterrel fog emelkedni a Duna vízszintje, ezt követően lassú apadásnak indul a folyó – mondta Láng István országos vízügyi főigazgató az M1 aktuális csatorna 48 perc című műsorában csütörtökön késő este.

„Nagy az árvíz és nehéz a védekezés”

– mondta Láng István. A vízügyi főigazgató azt mondta, hogy a Duna átlagos vízszintje most 50 centivel elmarad a 2013-as áradás vízszintjétől, de a védvonalak terhelése így is igen jelentős. Az országos vízügyi főigazgató tájékoztatása szerint jelenleg tetőzésközeli állapotban van a Duna Nagybajcsnál, de péntektől már várhatóan elindul az apadás a folyó északi szakaszán. Láng István szerint a védekezés ideje hosszabb lesz, mint ahogy azt korábban tervezték, mert a vártnál lassabb az apadás, ennek oka az, hogy Németországban is jelentős eső esett, így az árhullám „kétpúpú” volt. „Ez egy nagyon nagy árvíz, nagy terhelést fog okozni” – jelentette ki Láng István.

Az országos vízügyi főigazgató az árvízi felkészültségről azt mondta, hogy

  • Magyarországon a gátak nagyon jó állapotban vannak;
  • jó védvonalrendszer épült ki az országban;
  • arra méretezik a védekezést, „ami száz évben egyszer fordul elő”;
  • a korábbi másodpercenkénti 10 500 köbméterről 11 200-ra méretezték át a hozamot, és azóta ennek megfelelően építik ki a védvonalakat.

„A 2013-as árvíz tapasztalata picit beégett a fejünkbe, most már tudjuk, hol vannak a kritikus pontok. Azt érzem és azt látom, hogy sokkal jobban fel tudtunk készülni erre az árvízre” – mondta Láng István.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!