Októbertől kerül át a kormányhivatalokhoz a katasztrófavédelem feladatainak egy része

2024. szeptember 20. – 07:01

Másolás

Vágólapra másolva

Ezer embert és évi több tízezer hatósági engedélyezési ügyet vesznek át októbertől a kormányhivatalok a katasztrófavédelemtől, ezzel romolhatnak a dolgozók munkakörülményei – írja a Hvg.hu.

Az átszervezés tényét már áprilisban mi is megírtuk, de akkor még sem a határidőt, sem az átvett munkavállalók körülményeinek változását nem lehetett tudni. A Hvg.hu úgy tudja, hogy a közigazgatási hivataloknál Katasztrófavédelmi Osztályok jönnek létre. Három területet érint az átszervezés: a vízügyi, a tűzvédelmi és az iparbiztonsági szakágat. A lap szerint ezzel rengeteg munka kerül át a kormányhivatalokhoz, ami több tízezer hatósági ügyintézést jelent évente, ráadásul sokszor szűk határidőkkel.

Mindezt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) területi szerveinél a hét közepén közölték a munkavállalókkal. A munkavállalóknak nem csak a munkáltatójuk lesz más, hanem a munkakörülményeik is romolhatnak. A Hvg.hu szerint az átszervezés kevesebb jövedelmet és kevesebb szabadságot jelenthet. „Lehetetlen helyzet elé állították a katasztrófavédelmis munkavállalókat, ráadásul a jogszabály által előírt 30 napos határidőt sem tartották be, hiszen október 1-g alig másfél hét van” – mondta Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) elnöke.

A lap megkereste a Belügyminisztériumot, a kérdéseikre az OKF sajtóirodája az átszervezést megerősítette, de azt nem, hogy ezzel csökkenne a munkavállalók fizetése.

„A hatósági és szakhatósági jogkörök egy része a június 18-án kihirdetett 2024. évi XXIX. törvény alapján kerül át a kormányhivatalokhoz. Az érintett szervek közötti egyeztetés folyamatos, a feladatok átadása az előírt határidő szerint meg fog történni. A hatáskörátadással érintett munkatársak illetménye a jogviszonyukról rendelkező törvény garanciális szabályainak értelmében nem csökken.”

A Hvg.hu szerint az átkerült munkavállalók jövedelme azért lesz kevesebb, mert a pótlékaikat nem fogják beszámítani. Az OKF erre nem tért ki válaszában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!