A mostani állás szerint mindenhol a 2013-as szint alatt tetőzik a Duna

2024. szeptember 17. – 17:49

Másolás

Vágólapra másolva

Legyengült és távozik a Borisz: az elmúlt 24 órában a Bécsi-medence, az Inn, a Traun és az Enns vízgyűjtőjén területi átlagban még hullott 25-50 milliméternyi, de már csak Bajorországban számíthatnak némi utánpótlásra, aztán lassan megszűnik az eső a vízgyűjtőkön az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint.

A legfrissebb előrejelzés szerint a Duna a hazai szakaszon a III. fokú árvédelmi szintet meghaladóan tetőzik a legtöbb helyen.

  • A Lajtán a valaha mért legmagasabb vízállásra,
  • a Murán az I. fok szintjét megközelítő tetőzésekre számítanak,
  • Budapesten várhatóan kedd este lép ki az alsó rakpartra a víz,
  • a Rábán Árpásig fokozat alatti, Győrben a III. fok szintje feletti tetőzésre lehet számítani.

Az OVF ehhez pluszban a 24.hu-nak azt mondta, jelen állás szerint mindenhol a 2013-as szint alatt tetőzik a Duna, várhatóan csütörtökön Nagybajcsnál, pénteken a Dunakanyarban, szombaton pedig Budapesten. A fővárosban valószínűleg 40-50 centivel múlja majd alul a 2013-as rekordvízszintet, azaz 840-850 centiméter között várható.

Az ilyen árhullámok általában 5-8 nap alatt levonulnak a hazai folyókon, de a Borisz jelentős havat hagyott az Alpokban, ami aztán ha elolvad, további vízutánpótlást ad. Ezért az OVF szerint a szokásosnál lassabb apadásra kell számítani, és hosszan elhúzódó árhullámra kell felkészülni, így aztán sokáig lesz érvényben harmadfokú készültség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!