A szakadó esőben a könyökével kormányozta a buszt a mobilozó sofőr

2024. szeptember 16. – 20:22

Másolás

Vágólapra másolva

Vezetés közben mobilozott a Volánbusz egyik sofőrje vasárnap, miközben szakadt az eső, az utak pedig csúszósak voltak – derül ki az RTL Híradó riportjából.

A RTL szerkesztőségének elküldött felvételen látszik, hogy a sofőr vezetés közben az internetet böngészi a telefonján, és a könyökével kormányozza a buszt, ami Budapestről Salgótarjánba tartott. A felvételt az egyik utas készítette, aki az RTL-nek azt nyilatkozta, hogy a sofőr nem is figyelte az utat, inkább a mobiljára koncentrált. A nő azt mondta, a busz szinte tele volt, és felelőtlenségnek tartja a sofőr viselkedését.

A történtek után az RTL megkereste a Volánbuszt, a társaság közölte, hogy mélyen elítélik a videóban látottakat, és azonnal belső vizsgálatot indítanak. Hozzátették, ha bebizonyosodik a szabálytalan mobilhasználat, a sofőrt akár el is bocsáthatják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!