TASZ: Több száz gyerekvédelmi szakember kért segítséget a kifogástalan életvitelről szóló adatlap miatt

2024. szeptember 13. – 06:24

Másolás

Vágólapra másolva

Mióta él együtt az élettársával? Mi a hobbija? Milyen szórakozóhelyre és hányszor jár egy héten? – ilyen és ehhez hasonló személyes kérdésekre kellett válaszolniuk a gyermekvédelmi dolgozóknak a kifogástalan életvitelük ellenőrzésekor, amit a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) és a Belügyminisztérium végzett.

A parlament júniusban, még a kegyelmi botrány utórezgéseként fogadott el új gyermekvédelmi szabályokat, és ezekben szerepel, hogy a területen dolgozóknak „kifogástalan életvitelt” kell folytatniuk, emellett a velük egy háztartásban élő felnőttnek is vállalnia kell, hogy életvitelét bármikor vizsgálhatja a „rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerve”. Az adatlap miatt sokan felmondtak vagy fontolgatják a felmondást, aki pedig nem írta alá, azt azonnal elbocsátották. A Népszava friss cikke szerint ezután több százan a TASZ-t is megkeresték, hogy jogi segítséget kérjenek.

A keresetleveleket szeptember közepéig kell elküldeni a munkaügyi bíróságokra, a jogi eljárás várhatóan nehézkes lesz, mert egy meglévő jogszabály alapján történtek elbocsátások. Így pedig nehezen támadható. „Ezért a stratégiai cél az, hogy a munkaügyi peren keresztül maga a jogszabály kerüljön az Alkotmánybíróság elé. Úgy, hogy a bíró az Alaptörvénybe ütköző jogszabály miatt kérjen állásfoglalást a testülettől” – mondta a lapnak Boros Ilona, az egyesület Egyenlőség programjának vezetője.

A TASZ azt az álláspontot képviseli, hogy a kifogástalan életvitelt firtató adatlapon szereplő kérdések, a környezettanulmány és az, hogy a dolgozóval egy háztartásban élő családtagokra is kiterjednek a feltételek, az Alaptörvényben rögzített, magánélethez fűződő jog súlyos sérelme.

„A jogszabály a bicskei botrány nyomán született, de a céljával teljesen ellentétes lett. Arra alkalmatlan, hogy segítse a megfelelő szakemberek kiválasztását vagy megtartását. A vizsgálat pedig semmit nem mutat abból, hogy a szakemberek miként bánnak a gyerekekkel” – mondta Boros Ilona, aki szerint a jogszabály arra alkalmas, hogy félelemben tartsa a dolgozókat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!