Egy napon belül másodszor állt le baleset miatt a 3-as metró ugyanazon a szakaszon

2024. szeptember 10. – 21:29

Másolás

Vágólapra másolva

Baleset miatt nem jár a 3-as metró a Deák Ferenc tér és a Nagyvárad tér között – írja honlapján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A kimaradt szakaszon egy ideig pótlóbusszal lehetett utazni, cikkünk megjelenése után, kedd este tíz órára aztán helyreállt a forgalom.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) tájékoztatása szerint elgázolt egy embert egy metrószerelvény az M3-as vonal Kálvin téri megállójánál Kőbánya-Kispest felé.

Egy olvasónktól az az információ érkezett, hogy a balesetben a metró tanulóvezetője gázolt el valakit. Ennek megerősítésére megkerestük a BKK-t, amint visszajeleznek, frissítjük cikkünket.

Ez egyébként kedden már a második baleset a 3-as metrónak ezen a szakaszán, délelőtt is arról adott tájékoztatást a BKK, hogy nem járnak a metrók a Deák tér és a Nagyvárad tér között, majd néhány órával később helyreállt a forgalom.

Cikkünket frissítettük a BKK későbbi tájékoztatásával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!