A kormány válasza arra, hogy miért kellett kiteregetni Magyar Péter családtagjainak kórházi kezeléseit: Magyar közszereplő, tűrnie kell

2024. szeptember 6. – 17:28

Másolás

Vágólapra másolva

Az utóbbi napok egyik forró témája a hazai közbeszédben Magyar Péter csörtéje az egészségügyi államtitkár Takács Péterrel, illetve rajta keresztül a kormánnyal. A kiindulópont az volt, amikor Magyar több hazai kórházat végigjárt, és a közösségi médiában számolt be az ott tapasztalt kétségbeejtő körülményekről és a hőségben szenvedő betegekről. A túra végén a Tisza Párt adományait – egy csomó vécépapírt és kézfertőtlenítőt – adta át a Heim Pál kórháznak. Az egészségügyi államtitkár eközben végig arról beszél, hogy Magyar csak a saját botrányairól akarja elterelni a figyelmet, a magyar egészségügy ugyan nem tökéletes, de töretlenül fejlődik.

Magyar Péter a Honvéd kórházban tett látogatáson 2024.08.22-én – Fotó: Zách Dániel / Telex
Magyar Péter a Honvéd kórházban tett látogatáson 2024.08.22-én – Fotó: Zách Dániel / Telex

A kormány kommunikációja egy ponton ellentámadásba váltott, és azt kezdték el feszegetni, hogy Magyar, még a NER belső körének tagjaként, az igazságügyi miniszter férjeként saját magának követelt VIP-bánásmódot hazai kórházakban. Ennek a kommunikációs offenzívának a legújabb lépése volt, amikor a teljes kormánybarát média megírta a Magyar Nemzet nyomán, hogy Magyar Péter közvetlen családtagjai, az édesanyja és a nagyszülei hányszor kaptak kórházi kezelést (és a lap állítása szerint különleges bánásmódot). Magyar egyébként ezt tagadja.

Megkérdeztük az államtitkárságot, hogy hogyan juthattak ki ezek az érzékeny egészségügyi információnak minősülő személyes adatok a sajtóhoz. A válasz a Kormányzati Tájékoztatási Központtól érkezett:

„Magyar Péter közszereplővé vált, viselnie kell a nyilvánosságot akkor is, ha az neki kellemetlen.”

Hogy a közszereplőség pontosan hogyan és mennyire befolyásolja, hogy érzékeny személyes adatnak számít-e az ilyen egészségügyi információ; illetve hogy egy közszereplő családtagjainak egészségügyi adatai mennyire számítanak közérdekűnek, arra egyelőre nem kaptunk választ.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!