Több száz darázs lepett el egy gyerekszobát, még a gipszkartont is átszakították

2024. szeptember 4. – 07:37

Másolás

Vágólapra másolva

Valóságos horrorsztorit mesélt el a Blikknek egy nő arról, miként foglalták el darazsak a családi házukban lévő gyerekszobát.

Dalma elmesélte, hogy aznap érkezett haza a fiával, Kornéllal, aki néhány napig nem volt otthon – az anyja szerint valószínűleg ez menthette meg az életét. Kornél bement a szobájába, majd hangosan kiabálni kezdett: „Tele van a szobám darázzsal!”

„Én naivan azt hittem, túloz, ezért fogtam a rovarirtó spray-t, majd bementem hozzá” – mesélte a Blikknek az anyja, aki soha nem felejti el, amit aztán a szobában látott.

A nő elmondása szerint szinte éjszakai sötétség volt odabent, az ablakon nem lehetett kilátni a tengernyi rovartól, több százan nyüzsöghettek a helyiségben.

Anya és fia azonnal kimenekültek a szobából, majd riasztották a tűzoltókat, közben azonban Dalmát megcsípte az egyik darázs. A telefon végén a tűzoltó riasztotta a mentőket, akik gyorsan meg is érkeztek, és bevitték a nőt a kórházba. Kiderült, hogy a csípés szívritmuszavart okozott, a nőt egy napig bent is tartottak az orvosok.

A Blikk szerint többen is megpróbálták kiirtani a darazsakat, ám amikor először vegyszert fújtak a villanyvezetékhez, ami mellett lemásztak a plafonról a rovarok, azok teljesen megbolondultak. Átszakították a gipszkartont, majd – a tapétát is átszakítva – még többen zúdultak a szobába. Végül másnap reggel bontották meg a mennyezetet, akkor derült ki, hogy a kaptárt, amiben több ezer fullánkos élt, már csak a tapéta tartotta, bármikor átszakadhatott volna, egyenesen Dalmáék fiának szobájába.

„Utólag Kornél elmondta, hogy éjszakánként hallott hangokat a fal mögül, de azt hitte, valamelyik háztartási berendezés az, mert olyan volt, mint amikor zúg az áram a vezetékekben” – mesélte a nő a lapnak.

Dalmának azt mondták a szakemberek, hogy a hatalmas, ötszintes kaptár hónapok óta épült a fejük felett, de olyan szakember is volt, aki szerint a kaptár akár évek óta ott lehetett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!