Százezrekkel kapnak kevesebbet a kirendelésen dolgozó bírák, emiatt az egyikük az Európai Bizottsághoz fordult

2024. szeptember 4. – 08:15

Másolás

Vágólapra másolva

Évente több száz bírót rendelnek ki más bíróságokhoz dolgozni, sokat közülük magasabb szintű bíróságokhoz, de az így kirendelt bírók nem kapják meg a magasabb fizetést – írja a 24.hu.

Ennek oka, hogy náluk nem rögzítették külön ezt az alapelvet, így havonta legalább 113 ezer forintot veszítenek. A lap szerint akad olyan bíró, aki már hat éve az alacsonyabb illetményt kapja.

„Komoly, nagy sajtóérdeklődést kiváltó ügyeket tárgyalok, a munkámat elismerik a bíróságon is. Rendkívül frusztráló, hogy a szobában, ahol dolgozom, a kollégák a törvényszéki illetményt kapják, én meg az alacsonyabb járásbírói illetményt. Méltatlan, méltánytalan és jogszerűtlen, hogyha a kötelezettségeket vesszük számba, akkor teljes mértékben a törvényszéki bírói megítélés alá esek, azonban amikor a jogosultságokat nézzük, akkor a törvényszéki bírói léthez fűződő egyetlen jog sem illet meg” – magyarázta lapnak az egyik bíró, aki azt kérte, hogy ne írják le a nevét.

A lap megjegyzi, hogy a köztisztviselőknél és a közalkalmazottaknál – a rendőröknél, a katonáknál, az egészségügyi dolgozóknál és a pedagógusoknál – is automatikusan a magasabb bér jár, ha átirányítják, átvezénylik őket más, magasabb munkabérrel járó munkakörbe.

Az egyik bíró az Európai Bizottsághoz fordult, hogy orvosolják a problémát. Az EB-hez forduló bíró azt szeretné, hogy ha magyar jogalkotás nem lép a bírói kirendelések rendezése ügyében, akkor végső soron az Európai Bírósággal kényszerítsék ki, hogy ne élhessenek vissza a kirendelésekkel a bírósági vezetők, illetve ne fordulhasson elő a bíróságokon sem, hogy nem a felelősségi szintnek megfelelő illetményt fizetik ki a dolgozóknak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!