Bajnai szerint hosszabb távon Magyarország nem marad az EU-ban

2024. szeptember 4. – 06:07

Másolás

Vágólapra másolva

Nem volt nagy a magyar előadói jelenlét a prágai Globsec biztonságpolitikai konferencián, politikai területről Orbán Balázson kívül csak Bajnai Gordon vett részt előadóként a rendezvényen – írja a 444. A lap tudósításából kiderül, hogy Bajnai az egykori állami vezetők panelbeszélgetésén Mikulaš Dzurinda volt szlovák, Mirek Topolánek volt cseh miniszterelnökkel és Sebastian Kurz volt osztrák kancellárral beszélgetett a változó (közép-)európai politikáról.

A 444 tudósítása szerint Bajnai a beszélgetés során többször kifejezte, hogy nem tartja magát a rezsim részének, és már nem politizál. Szerinte kemény strukturális változások mennek végbe nemcsak a magyar gazdaságban, hanem a társadalom mentalitásában is.

Arról is beszélt, hogy szerinte az Orbán-kormánynak jól kidolgozott, hosszú távú terve van arra, hogy a népesség nagy részét ismét az állami újraelosztástól tegyék függővé, ez pedig a politikusoknak ad hatalmat. Szerinte ismét pártállami rendszer épül ki, a siker kritériuma pedig megint a rendszerhez való hűség lett. A volt kormányfő úgy véli, a piaci verseny helyett is a rezsimmel ápolt kapcsolat a fontos.

Bajnai úgy látja, hogy ha lesz esély a változásra, akkor nagyon nehéz lesz másik pályára állítani Magyarországot. Azt is mondta, hogy ez a mostani „kohabitáció” az EU-val nem sokáig tartható fent. Bár szerinte a lakosság egyértelműen EU-párti, így a kormány mögött nem áll a kilépést támogatók többsége, értékelése szerint sokat dolgoznak azon, hogy ez megváltozzon.

Ugyanakkor szerinte egy esetleges kilépés másnapján összeomlana a gazdaság, mert a Magyarországon lévő kínai és német autógyártók elhagynák az országot. Úgy fogalmazott, hogy időbeli terv nincs, stratégia viszont van arra, hogy kilépjünk az unióból, mert szerinte a mai állapotában a magyar rezsim nem kompatibilis az EU-val.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!