Elveszítette a választást a fideszes polgármester, aztán felmondta a közétkeztetési szerződést, amit a saját cégével kötött
2024. szeptember 3. – 12:13
Miután veszített az önkormányzati választáson, Penészlek fideszes polgármestere felmondta a saját magával kötött közétkeztetési szerződést, írja a 24.hu
Klenik Sándorné polgármesterként a saját cégével, a Nyugalomsziget Nonprofit Kft.-val kötött szerződést a helyi gyerekétkeztetésre, hétfőn pedig bejelentette, hogy ezt a szerződést a cég igazgatójaként szeptember 30-ával felmondja, a szerződésbontásról szóló dokumentumot pedig már be is nyújtotta – saját magának. Klenik pontosan október 1-jétől nem lesz már Penészlek polgármestere.
Azt mondta, az étkeztetést még most is a 2023 márciusi térítési díjjal számolták el, bár a szerződésbontásnak szerinte „nem ez a legfőbb oka. A helyben élők tudják, mire is gondolok”. Majd felmutatott egy papírt, miközben azt mondta, hogy ő „azt tapasztalta, hogy elindult egy nagymértékű önkormányzat tulajdonát képező ingatlan, azaz földterület elbirtoklása. A kezemben lévő dokumentum mindössze egy emberhez köthető, ami szerintem önmagáért beszél”. Itt nem magyarázta el, mire gondol.
Klenik Sándorné bejelentette azt is, hogy szeptember végével, tehát az új testület felállása előtt otthagyja az önkormányzatot a falugondok, a pénzügyes kolléga, az adóügyeket, szociális feladatokat ellátó dolgozó és az igazgatási feladatokat ellátó kolléga is. „Októbertől egyedül a jegyző és az üres hivatali épület marad”, summázta.
A falut október 1-jétől vezető Biro Péter a lapnak ezt úgy kommentálta, hogy „a döntés mögött nincs más, csak a szimpla kitolás”, mással szerinte nem magyarázható, hogy épp a hivatalba lépésének napján szűnik meg a közel másfél évtizede működő rendszer, és az új testületnek az első munkanapján kell megoldania több mint száz óvodás- és iskoláskorú gyerek ellátását.
Saját reakcióvideójában azt is mondta, hónapok óta készült erre, és van megoldási terve.
A fideszes Klenik Sándorné júliusban veszítette el a megismételt polgármester-választást a független Biró Péter ellen. A választást azért kellett megismételni, mert az eredeti június 9-i választáson Biro azt kifogásolta, hogy bár Klenik akkor 12 szavazattal nyert, de a mozgóurna nem ért vissza az este 7 órás urnazárásra a szavazóhelyiségbe. A megismételt választáson aztán Klenikre 308-an szavaztak, Biro Péterre pedig 341-en.