Kék fénnyel mentik a dunavirágokat a pusztulástól

2024. szeptember 3. – 18:33

Másolás

Vágólapra másolva

Jól vizsgáztak az Árpád híd aljára telepített kék fényű lámpák, amelyek a fehér kérészeknek, azaz a dunavirágoknak segítenek abban, hogy sikeresen rakják le petéiket a vízre – tájékoztatta a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) kedden az MTI-t.

Jelenleg is tart még a fehér kérészek, vagyis a dunavirágok rajzása a Duna mentén, így Budapesten is. Több millió rovar rakja le ilyenkor petéit, jó esetben a folyó vízébe. Városi környezetben azonban, az esti rajzás során a hidak világítása megzavarja a rovarokat, amelyek a víz helyett, a híd fölé repülnek, és pusztulnak el tömegesen az úttestnek csapódva.

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont a tömeges pusztulás megakadályozására fejlesztett ki egy hidak aljára felszerelhető fénysorompót.

Az eszköz rövid hullámhosszú kék fénnyel világít, amely jobban vonzza a fehér kérészeket, mint a hídlámpák, így a vízfelszínhez közel tartja a rovarokat.

2019-es első alkalmazása után 2023-ban az Árpád-hídra is telepítettek a kék fényű LED lámpás rendszerből, amely a HUN-REN közlése szerint megfelelően és hatékonyan működött idén is.

2012-ben 40 év után jelentek meg ismét a dunavirágok Magyarországon, így a rovarok védelme kiemelt fontosságú, és további hasonló rendszerek telepítésére lenne szükség- derül ki a HUN-REN beszámolójából.

Habár tavaly elmaradt a fehér kérészek tömegrajzása, idén ismét több milliós számban voltak megfigyelhetők a Duna közelében. Hogy hogyan is nézett ki az idei dunavirág-rajzás, azt jól szemlélteti ez, a szentendrei Éjjel-Nappal Nyitva fesztiválon készült videó:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!