Két kamasz megerőszakolt egy 15 éves lányt Zádorfalván

2024. szeptember 2. – 12:27

Másolás

Vágólapra másolva

Megerőszakolt egy 17 éves és egy 15 éves fiú egy 15 éves lányt múlt csütörtökön Zádorfalván – írja a 24.hu.

A nyomozás szerint a 15 éves lány hazafelé tartott a biciklijével, amikor leszólította őt három helyi fiatal. Beszélgetés közben a két gyanúsított megkérte a lányt, hogy menjen velük, mert mondani akarnak neki valamit. A lány követni kezdte őket, majd mikor a falu külterületére értek, a két fiú behúzta őt az út mellett található kétszintes elhagyatott pinceházba, ahol mindketten erőszakos szexuális cselekményt folytattak vele. Ezután meg is fenyegették, hogy a történtekről senkinek se beszéljen.

A két gyanúsított fiú cselekménye minősített szexuális erőszak bűntette is lehet. A bíróság szerint az is feltételezhető, hogy a gyanúsítottak a bizonyítási eszközök elrejtésével, vagy a sértett és a tanúk befolyásolásával megnehezítenék a bizonyítási eljárást. A bíróság ezért négy hónapra elrendelte a két gyanúsított nyomkövetős bűnügyi felügyeletét – közölte a 24.hu-val a Miskolci Törvényszék szóvivője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!