Dömsödi Gábor visszatér a tévézéshez, az ATV-n lesz műsora

2024. augusztus 30. – 08:04

Másolás

Vágólapra másolva

15 év után tér vissza a tévézéshez Dömsödi Gábor, a 2000-es évek ismert műsorvezetője, aki szeptember 2-től az ATV Fórum című műsorát vezeti majd, írja a Blikk. A Névshowr volt műsorvezetője, aki négy évig Pásztón volt polgármester, korábban azt mondta, már nem vágyik vissza a tévébe. Most viszont olyan műsort kapott, amilyet még nem csinált.

„Valóban nem vágytam vissza a tévébe, nem is számoltam már vele. Ugyanakkor ilyet még nem csináltam, és hajtott a kalandvágy, ami még mindig megvan bennem. Speciális élő műsor, ahol megosztják a gondolataikat a világgal az emberek. A saját gondolataimra már kevésbé vagyok kíváncsi, de itt mások lesznek, és ez érdekel” – mondta.

Dömsödi Gábor a júniusi önkormányzati választáson a Nógrád vármegyei Bokor községben indult a polgármesteri székért. Mivel ő volt az egyetlen jelölt, egy szavazat is elég volt, hogy megválasszák. Dömsödi biztosra ment, magára szavazott.

A Blikknek azt mondta, hogy mivel az új műsora este lesz, Bokorról jár majd a fővárosba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!