A nyár utolsó napjaiban sem fogunk fázni

2024. augusztus 25. – 19:12

Másolás

Vágólapra másolva

Marad a hőség augusztus utolsó napjaiban is. A hét elején helyenként élénk, olykor erős szél is lehet, záporok, zivatarok is kialakulhatnak, de szerdától visszatér a száraz idő a HungaroMet előrejelzése szerint.

  • Hétfőn várhatóan sokat süt majd a nap, de a középső országrészben több gomolyfelhő lehet, amelyekből néhol zápor, akár zivatar is kialakulhat. Dunántúlon az északnyugati, a Tiszántúlon és az Északi-középhegység keleti felében az északi, északkeleti szelet kísérik élénk, olykor erős széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29–37 fok között alakul.
  • Kedden több órára kisüthet a nap, de szórványosan még lehetnek záporok, zivatarok. Az északi, északkeleti szél sok helyen élénkülhet a nap folyamán. A hőmérséklet várhatóan hajnalban 14–23, délután 27–35 fok között alakul, délkeleten melegebb lesz.
  • Szerdára napos idő várható helyenként gomoly- és fátyolfelhőkkel. Csak néhány zápor, zivatar alakulhat ki. Az északkeleti szél sokfelé megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 14–21, délután 30–35 fok között valószínű. A hőmérséklet hajnalban 14–21, délután 30–35 fok között lesz valószínű.
  • Csütörtök száraz, napos időre kell számítani, helyenként gomoly- és fátyolfelhőkkel, legfeljebb egy-egy záporral, zivatarral. Az északkeleti, északi szél többfelé megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 14–21, délután 30–36 fok között alakul majd.
  • Pénteken is napos idő várató kevés felhővel, helyenként záporral, zivatarral, a szél sokfelé megélénkülhet. A minimum 14–22, a maximum-hőmérséklet 31–36 fok között alakul.
  • Szombaton több gomoly- és fátyolfelhő mellett többórás napsütés is várható. Helyenként előfordulhat zápor, zivatar, néhol megerősödik az északi szél, zivatar környékén viharos szél is lehet. A minimum-hőmérséklet 14–22, a csúcs 29–35 fok között alakul, északnyugaton mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.
  • Vasárnap is maradnak a felhők, de több órára kisüthet a nap, zápor, zivatar csak szórványosan alakulhat ki. Sok helyen megélénkül, megerősödik az északi szél, zivatar térségében viharos lökések is lehetnek. A hajnali 13–22 fokról 25–32 fok közé emelkedik a hőmérséklet, délkeleten lesz melegebb.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!