Autót lopott, cserbenhagyásos gázolást követett el, aztán elfutott, hogy lopjon még egy biciklit is

2024. augusztus 24. – 10:21

Másolás

Vágólapra másolva

A gyanú szerint alkohol hatása alatt gázolhatott egy 23 éves férfi Budapesten. K. Krisztofer péntek délután egy Mogyoródi úti telephelyen egy autóból ellopta annak kulcsát és egy bankkártyát: de aztán valamiért nem ezt, hanem egy ott álló másik autót lopott el és indult el vele.

A férfi az autóval a Dózsa György út és a Thököly út kereszteződésében egy sérüléssel járó balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről. Ezután beszökött a Thököly úton egy társasházba, ahonnan megpróbált ellopni egy biciklit. A lopásban valaki megzavarta. A férfit fél órával később kapták el a rendőrök.

A rendőrök a férfinél kábítószergyanús anyagot találtak, amelyet lefoglaltak. Mintavételre állították elő, miután az alkoholszonda alapján az ittasság gyanúja is felmerült. Kiderült az is, hogy lopás miatt a jászberényi rendőrök már körözik a férfit.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!