22 ezer debreceni szavazót veszített el a Fidesz az utóbbi két évben

2024. augusztus 21. – 15:27

Másolás

Vágólapra másolva

A Fidesz 465 településen, főleg községekben növelni tudta szavazótáborát 2022 óta, a megyei nagyvárosokban viszont jelentősen megcsappant a támogatása, derül ki a Political Capital friss elemzéséből.

A kutatóintézet az utóbbi hat évben tartott választások eredményei alapján vizsgálta a kormánypárt népszerűségét: így a 2024-es EP-választás eredményeit viszonyították a 2022-es országgyűlési, a 2019-es EP-, és a 2018-as országgyűlési választás eredményeihez.

A Political Capital azt írja, a 2024-es EP-választáson az öt évvel korábbihoz képest a Fidesz belföldön 7,5 százalékpontos relatív szavazatvesztést könyvelhetett el, de nem Budapesten esett vissza a legjobban: a leginkább a megyei jogú városokban és a 20 ezres lélekszám feletti egyéb városokban csökkent a támogatottságuk.

Az elemzés szerint a 2024-es EP-választásra 2022-höz képest 16,25 százalékkal csökkent a részvétel, míg a Fidesz szavazóinak száma 29,1 százalékkal esett vissza: ez azt jelenti, hogy

a csökkenést nem lehet kizárólag azzal magyarázni, hogy az EP-választás kevesebb szavazót mozgat meg.

A 2022-es választásokhoz képest az ideire 465 településen sikerült új szavazókat szereznie a Fidesznek, annak ellenére, hogy a kampányban Orbán Viktor többször is elmondta: csak a meglévő szavazóikra koncentrálnak. Az elemzés szerint nagyrészt kisközségekben – elsősorban Baranya és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – szereztek új szavazókat.

Ezzel szemben 8 olyan községet találtak, ahol minimum a szavazóik felét elvesztették, 32 városban és nagyközségben pedig 40-50 százalékkal esett vissza a szavazótáboruk, például Hajdúszoboszlón, Szigetszentmiklóson, Balatonfüreden. Ezek a veszteségek jellemzően néhány száz, gyakran néhány ezer szavazatot jelentenek csak, a nagyvárosok mellett azonban ezek a települések azok, amelyek mutathatják a kormánypárt gyengülését.

A kutatóintézet a szavazati arány mellett szavazatszámban is nézte a Fidesz támogatottságának változásait. Ebből az derül ki, hogy 18 megyeszékhelyből 15-ben legalább 5000-rel csökkent a Fidesz-szavazók száma. A megyeszékhelyek közül kiugrik Debrecen, ami korábban jelentős bástyája volt a Fidesznek. A város két év alatt több mint 22 ezer szavazót vesztett, miközben a második helyezett Szegednél ez az érték kevesebb mint 14 ezer. Ebben nagy szerepe lehet az akkumulátorgyár körüli társadalmi elégedetlenségnek is. Az elemzés szerint hasonló a helyzet Miskolcon, Nyíregyházán, Kecskeméten és Győrben is.

A budapesti kerületek valamivel lejjebb foglalnak helyet a listán, ez azonban annak is köszönhető, hogy már 2022-ben is kisebb volt a támogatottsága a Fidesznek a fővárosban. Az elemzés alapján viszont ezzel együtt is minden budapesti kerületben jelentős a visszaesés, 22-40 százalék közötti, ami sehol sem magyarázható önmagában a részvételi arány csökkenésével. A visszahódított I. kerületben „csak” 22,7 százalékos volt a Fidesz visszaesése, a leginkább a VII., V., és XIII. kerületben csökkent a támogatottságuk – több, mint 35 százalékkal.

A Political Capital azt írja, a fő különbség, hogy

míg 2018-ról 2022-re a Fidesz nagyon sokat erősödött, lényegében mindenhol, addig 2019-ről 2024-re leszálló ágba került, mindenhol.

Míg 2022-re csak két-két kerületben és megyei jogú városban (II. és XII. kerület, Hódmezővásárhely és Szekszárd) volt minimális gyengülés, mindenhol máshol erősödött a Fidesz. Az idei választásra viszont mind a 23 kerületben és mind a 25 megyei jogú városban jelentős csökkenést könyvelhetett el a párt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!