Videón, ahogy a semmiből megjelenik egy viharfelhő

2024. augusztus 20. – 17:07

Másolás

Vágólapra másolva

Felhőszakadásról és villámárvízveszélyről ír egy friss Facebook-bejegyzésében a HungaroMet Nonprofit Zrt. A poszt szerint az Északi-középhegység feletti zivatarok egy helyben toporognak, aminek következtében az északkeleti részek egy-egy pontján hirtelen zúdulhat nagy mennyiségű eső az ott élők nyakába.

A Mátra közelében már két órája tombol a viharcella, a Kékestetőn pedig már 10 mm eső esett, de a HungaroMet csapadékbecslése alapján az sem kizárt, hogy még 50 mm-nél is több lesz a lehullott csapadék Szent István ünnepén.

A HungaroMet a poszthoz egy radaros felvételt is csatolt, amin az látszik, hogy Északi-középhegység felett egyik pillanatról a másikra, konkrétan a semmiből megjelenik egy igen komolynak tűnő viharfelhő:

A HungaroMet szerint a felhőszakadás és villámárvizek mellett jégeső, illetve viharos szél is előfordulhat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!