Tűzijáték még nincs, szól helyette az ég és a Petőfi rádió

2024. augusztus 20. – 21:08

Másolás

Vágólapra másolva

Az időjárás előrejelzés ellenére sokan kimentek a Jászai Mari térre tűzijátékot nézni. Miután az eső elcsendesedett, maradtak még sokan, azok a leginkább, akik nem akarták feladni helyüket az első sorban. Az élet kezd visszatérni az ünneplők között, a szervezők bekapcsolták a Petőfi rádiót is, hogy senki ne unatkozzon.

A híd mellett árulnak világítós lufit is, 2000 forint darabja, a lufit áruló kisfiú szerint ez „nagyon jó ár” neki. Egyelőre a helyszínen nemcsak a lufik világítanak, hanem az ég is: a villámlás még nem hagyott alább. Azok, akik maradtak, most állnak és várnak, esetleg a rakparton sétálnak, hogy elüssék az időt. A szervezők a helyszínen úgy fogalmaztak: „az időjárás megtréfált minket, de nem adjuk fel”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!