Lázár úgy látja, a politika lényege a szembenállássá, tagadássá egyszerűsödött

2024. augusztus 20. – 12:59

Másolás

Vágólapra másolva

„A gyermekeink és unokáink boldogulása bizonytalan” – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter, térségi országgyűlési képviselő a makói augusztus 20-i ünnepségen. Úgy gondolja, az olyan kihívások, mint a pandémia, a klímaválság vagy az ukrajnai háború, néha lehetőséget jelenthetnek. Ezekre ő a szuverenitást tartja megfelelő megoldásnak, szerinte „minden józan gondolkodású ember egyetérthet az önrendelkezés fontosságában”.

Fotó: Koller Hanna / Szegeder
Fotó: Koller Hanna / Szegeder

„Veled, Uram, de nélküled” – idézte Szent István legendabeli szavait, Lázár szerint a monarchia, sőt a kommunizmus idején is volt, és ma is van ennek a mondatnak jelentősége. „Elfogadjuk az európai szövetséget, de úgy, hogy számunkra elsődleges a nemzeti érdekünk” – magyarázta. Nem gondolja, hogy Magyarország elárulja a Nyugatot azért, mert néha „kételkedik abban, amit Brüsszel diktál”, vagy támogatja a tűzszünetet. Úgy látja, a politika lényege a szembenállássá, tagadássá egyszerűsödött, ám Buzás Péter egykori MSZP-s makói polgármester személye és kitüntetése mutatja, hogy Makó olyan város, ahol ezen felülkerekedtek, és az együttműködés, a kompromisszumok, az „élni és élni hagyni” kultúrája él, ami szerinte „a józan ész diadala”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!