Fákat döntött ki, kéményeket rongált meg, aztán ment is tovább a vasárnapi vihar

2024. augusztus 19. – 12:59

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább száz helyre hívtak éjszaka tűzoltókat a hajnali vihar miatt. Számos helyen hagyott maga után károkat a vihar, hol kisebbet, hol nagyobbat: de főként leszakadt faágakat, kidőlt fákat, megrongált kéményeket, írja az MTI a katasztrófavédelem közleménye alapján.

A katasztrófavédelem műveletirányító ügyeleteire a többi között Fadd, valamint Dunakeszi környékéről, Székesfehérvárról, a Balaton mellől, a fővárosból érkeztek bejelentések. Békásmegyeren a Budakalász utcai játszótéren fa dőlt ki, Gyomaendrődnél a 443-as úton kellett villanyvezetékre szakadt ágat eltávolítani.

Bátonyterenyén az erdészházhoz vezető útra, illetve villanyvezetékre dőlt fa, Faddról, Sáregresről, Papkesziről ledőlt, megrongálódott kémény miatt kértek segítséget. Dunakeszin több helyen leszakadt faág okozott gondot, így például a 2-es főútra is vonultak a tűzoltók.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!