Nem tetszettek a belügynek, így több iskola is az eddigi igazgatója nélkül kezdi meg a tanévet

2024. augusztus 16. – 07:43

Másolás

Vágólapra másolva

Több iskola is igazgató nélkül kezdi a tanévet szeptemberben, miután a Belügyminisztérium olyan igazgatók pályázatát utasította vissza, akiket egyébként támogatott a tantestület, a szülők és a diákok is, írja a Népszava.

Jellemzően olyan iskolák jártak így, amelyekben az utóbbi években többször volt tiltakozás. Így indítja a tanévet a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium, a Károlyi Mihály Magyar–Spanyol Tannyelvű Gimnázium és a Kontyfa Általános Iskola és Gimnázium. A bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium is igazgató nélkül kezdi a tanévet.

A tankerület szerint összesen 47 új pályázat kiírására lesz szükség az iskolaigazgatói posztok esetében.

A fentebbi iskolákról a tankerület a lap megkeresésére azt mondta, hogy az addigi igazgatók pályázatait nem támogatta sem a tankerület, sem a minisztérium. Ezért új pályázatig az igazgatóhelyettesek vagy más tanárok helyettesítenek ezekben az iskolákban.

A Székesfehérvári Tankerületi Központ közlése szerint új igazgatói pályázatot évente két alkalommal, tavasszal és ősszel lehet benyújtani.

Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője, akit azután rúgtak ki a Kölcseyből, hogy részt vett a polgári engedetlenségben, azt mondta, hogy a Kölcsey immár volt igazgatója, Fazekas Csaba korábban ellenezte az engedetlenségben részt vevő tanárok kirúgását. Törley hozzátette: az iskolaigazgató szerepe egyébként is egy híd az állam és az iskola között, nem jó, ha az igazgató az állam „meghosszabbított kezeként” működik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!