Elütött egy embert, majd föléállt egy baltával egy férfi Vácon

2024. augusztus 11. – 12:08

Másolás

Vágólapra másolva

Elütött egy embert, majd egy baltával a kezében szállt ki a kocsiból egy férfi Vácon – erről írtak legalábbis egy zárt váci csoportban.

Egy helyi lakos fotóin azt látni, ahogy egy felső nélküli férfi baltával a kezében megáll egy kocsi mellett, ami alatt feltehetően valaki fekszik. A helyszínre végül a tűzoltók, a mentők és a rendőrök is kimentek. Egy másik kommentelő szerint a sofőrt végül bilincsben vitték el a rendőrök.

Az esettel kapcsolatban megkerestük a rendőrséget, akik azt írták, hogy az ügyben emberölés kísérlete és szexuális erőszak kísérletének elkövetése miatt indult büntetőeljárás a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságon, de a folyamatban lévő eljárásról többet nem mondanak.

A mentőket is megkerestük, hogy mit lehet tudni a kocsi alatt fekvő sérültről, de nem adtak bővebb tájékoztatást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!