Lerobbant a Bécsbe tartó vonat, a forró peronon maradtak az utasok. 70 perc múlva jött a következő járat, de sokakat még arról is leküldtek

2024. augusztus 11. – 20:53

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb MÁV-os rémtörténetet osztott meg velünk egy olvasónk vasárnap délután.

Bettina egy EuroCity nemzetközi járattal próbált Győrből Bécsbe jutni, de az délután egy óra után az osztrák határ előtt, Hegyeshalomnál megállt. Először bemondták, hogy a vonat elromlott és próbálják megjavítani, majd leszállították az utasokat. Bettina szerint leszálltak, de semmilyen tájékoztatást nem kaptak arról, mikor és hogyan utazhatnak tovább.

A hegyeshalomi megállóban nincs árnyék, az utasok a kora délutáni hőségben ott vártak. Bettina szerint a MÁV-tól annyit mondtak nekik, hogy a következő vonatra felszállhatnak, de azt nem tudták megmondani, az pontosan mikor jön.

Az utasok a hegyeshalomi megállóban – Fotó: Bettina / Telex
Az utasok a hegyeshalomi megállóban – Fotó: Bettina / Telex

Bettina szerint időközben jött egy vonat Budapestről Bécsbe, de mivel azt egy másik társaság üzemeltette, nem engedték rá felszállni az utasokat. Végül, jóval később megjött a várva várt Railjet, amire fel is szálltak. Ott viszont szóltak nekik, hogy akinek nincs ülőhelye, az szálljon le, mert álló utasokkal nem indulnak el. Ekkor szerinte már azt mondták, hogy őket egy pótlóbusz fogja tovább vinni.

Megkérdeztük erről a MÁV-ot, akik azt írták: „Sem az osztrák, sem a magyar vasúttársaság nem rendelkezett szabad mozdonnyal a közelben, így nem tudott egyik fél sem új járművet küldeni, ezért kellett az utasoknak másik járatra átszállnia.

Az utasok 70 perccel később, 14:36-kor a következő Railjettel (rjx 12064) utazhattak tovább. Az osztrák szabályok értelmében a távolsági vonatokon csak ülő utasok utazhatnak, így azok az utasok, akiknek nem jutott a Railjeten szabad ülőhely, a 14:53-kor érkezett, Bécsbe tartó Csárdás EuroCityvel (EC 144) hagyhatták el az országot.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!