Telefonos segítséggel segítette világra lányát egy budapesti férfi

2024. augusztus 7. – 10:45

Másolás

Vágólapra másolva

A mentők telefonos segítsége mellett a szülő nő férje segített világra hozni a kislányukat Budapesten – derül ki az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) közösségi oldalon közzétett bejegyzéséből.

Eszerint a 39 éves kismamának délután kezdődtek a fájásai, de az események olyan hamar felgyorsultak, hogy a férj a mentők segítségét kérte. Először a mentésirányító instrukciói alapján megvizsgálta párját, majd közösen felkészültek a szülés levezetésére, amíg a rutinos mentésirányító riasztotta a legközelebbi mentőegységet.

Bár a férj nagyon megrémült, az OMSZ szerint az életmentő „határozott és megnyugtató szavai és pontos instrukciói” segítségével mindössze néhány perc alatt világra segítette harmadik gyermekét, aki rögtön felsírt.

A helyszínre érkező mentősök megvizsgálták a kislányt és az édesanyát, akiket végül stabil állapotban szállíthattak kórházba.

A hálás édesapa még levélben is megköszönte mentésirányító bajtársnőnk segítségét: „Eléggé felgyorsultak a dolgok, így az is tudatosult bennünk, hogy mentők segítsége nélkül az én kezembe fog megszületni a kislányunk. Így viszont csak a mentésirányítóval voltunk kapcsolatban, aki nagyon nyugodtan és profin segített” – írta a férj.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!