Előre tudhatták, de most, hogy látják, ledöbbentek: egy utcányi fát vágtak ki Sopronban

2024. augusztus 7. – 15:46

Előre tudhatták, de most, hogy látják, ledöbbentek: egy utcányi fát vágtak ki Sopronban
Negyvenkét ostorfát vágtak ki – Fotó: Facebook
Nagy Márta
Nagy Márta
Soproni tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Negyvenkét ostorfát vágtak ki a soproni Patak utcában, miután az ott lakók jelezték az önkormányzati képviselőnek, hogy a házaikra veszélyt jelentenek az elszáradt ágak, a járdát felnyomó gyökerek. A fák lombjai generációk óta védték a viszonylag forgalmas utcát, zöld sátrat borítva az út fölé. A Patak utca Sopron egyik hangulatos utcája – volt.

A városlakókat igencsak megosztotta a fák kivágásának híre. Már júniusban tudni lehetett, hogy a lakók az ingatlanjaikra veszélyt jelentő öreg fák kivágását kérték az önkormányzattól. A közösségi médiában meg is jelent a felhívás a megmentésükre. A helyi sajtó is foglalkozott a témával, néhány órára falragaszok is megjelentek a halálra ítélt fatörzseken, de gyorsan el is tűntek onnan. A kommentszekció működött, de más nem történt.

Azt is tudni lehetett, hogy hétfőn lezárják az utcát, mert felújítás kezdődik. Az információ hiányára tehát most nem lehet hivatkozni, ennek ellenére kedden a soproniak mással sem foglalkoztak, mint a Patak utca fáinak kivágásával. A többség határozottan elítélte és brutálisnak nevezte az ostorfák kiirtását, de aki élt már nagyra nőtt fák közvetlen szomszédságában, az próbálta védeni a lakók érdekeit.

Az biztos, hogy Sopron most elvesztett egy hangulatos utcát. A Patak utca nem az többé, ami eddig volt.

„De újra az lehet!” – hangsúlyozza a körzet önkormányzati képviselője. Magas Ádám lakossági fórumot is tartott az utcában élőkkel, őt győzték meg először arról, hogy a fák már veszélyesek.

Frissítés: Cikkünk megjelenése után egy olvasónk jelezte, hogy az utca lakói között egyáltalán nem volt egyetértés abban, hogy az összes fát ki kellene vágni. Ez néhány érintett lakó érdekében állhatott csak, mert valóban volt néhány beteg fa, illetve olyan, amelynek a gyökere zavarhatta valamelyik házat, egy esetben pedig a fák a napelemeket árnyékolták be, de nem gondolták, hogy teljes tarvágást kellene csinálni az utcában. A fórumon azt tapasztalták, hogy választás elé állították őket: vagy az összes fát kivágják, vagy minden marad a régiben.

„Természetesen megvizsgáltattuk szakértőkkel a Patak utca fáit, több hozzáértő véleményét is kikértük. Túlkorosak voltak, ráadásul mindkét oldalon el voltak vágva a gyökereik, tulajdonképpen egymást tartották” – mondta a Telexnek a fideszes képviselő. Ő is látta a soproniak vehemens reakcióit a közösségi médiában, amire azt mondja: ha valamelyik fa kidőlt volna, megrongálva parkoló autót, esetleg egy járókelőben, gyerekben tettek volna kárt, akkor a most felháborodók ugyanígy a felelősöket keresnék.

Ilyen volt a kivágás előtt – Fotó: Nagy Márta / Telex
Ilyen volt a kivágás előtt – Fotó: Nagy Márta / Telex

Tudomásul kell venni, hogy a fák nem élnek örökké. Pótlásuk azonban valóban felelősség. A Patak utcában tulajdonképpen generációváltás történik, az elöregedettek helyére újakat ültetnek. Gömbmeggyek díszítik majd ezentúl az utcát, amik nem nőnek túl nagyra. Kisebb lombjuk, kisebb gyökerük nő, és az utcában azt remélik, probléma is kevesebb lesz velük.

Az önkormányzatnál információink szerint valóban bejelentett valaki egy tiltakozó tüntetést még korábban, egy pénteki napra. A tüntetés azonban érdeklődés hiányában elmaradt.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!